Vallás
A NASA így készül a Földön kívüli élet felfedezésére
Az amerikai űrkutatási és űrrepülési kormányzati ügynökség (NASA) lelkészeket és teológusokat vesz fel, hogy segítsenek megértetni, hogyan reagálhatnak az emberek arra az esetleges bejelentésre, hogy más bolygókon is intelligens élet nyomaira bukkantak - jelentette a The Western Journal című amerikai hírportál.
Szorongás ellen: a vallás és a pszichológia módszerei
A vallásos emberek általában kognitív átértékelési stratégiákat alkalmaznak az érzelmi és mentális egészségi problémáik kezeléséhez. Meglepő módon ezek nagyon hasonlítanak arra, ahogy a nem hívők próbálják pozitívabban látni a világot.
Terror Párizsban: mi mozgatja az elkövetőket?
Nincs "társadalomtudományi mentség" arra, amit a gyilkosok tettek Párizsban a hétvégén: a bűnözőket bűnözőkként kell kezelni - mondja egy szakértő a több mint száz áldozatot követelő terrorcselekmények nyomán. Míg egyesek össztársadalmi hátteret keresnek a nyugati radikalizálódó fiatalok viselkedésének megmagyarázására, addig mások lelki tényezőket találtak a jelenség hátterében.
Gyógyszerkereső
A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.