Születés
Olyan gyors volt a szülés, hogy be sem értek a kórházba
Rendhagyó szülésről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. Mint írták, a szülés olyan gyorsan zajlottak az események, hogy a bajtársak kénytelenek voltak megállni út közben, hogy a vajúdó nő – mindössze néhány perc alatt – világra hozhassa negyedik gyermekét.
Egészségszempontból nem mindegy, mikor születtünk
Az Egyesült Államokban a több mint 50 millió embert érintő, különböző allergiás kórképek a hatodik helyet foglalják el a krónikus betegségek listáján. A kutatók évek óta keresik a betegség kialakulásának okait, és megelőzésének lehetőségeit. Egy friss vizsgálat alapján tűnik, hogy fontos tényező lehet a születés ideje is.
Gyógyszerkereső
Fátyolfelhők lesznek felettünk, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben erőteljes lesz a gomolyképződés. Az éjszaka első felében a középső és északi, utána elsősorban délen alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Gyenge marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.