A mentők segítették világra, megható volt a találkozás 18 év után – videó

Levente 18 évvel ezelőtt egy pécsi esetkocsiban látta meg a napvilágot. Az édesanyja kérésére a bajtársak is felköszöntötték a fiút 18. születésnapján.

„18 évvel ezelőtt szüléshez riasztották a pécsi esetkocsi bajtársait. Az életmentők perceken belül helyszínre értek, majd el is indultak a kismamával a kórház felé, útközben azonban felgyorsultak az események és végül a mentőben, bajtársaink karjai közt láthatta meg a napvilágot Levente, akinek nem mindennapi születéstörténete családi legendává vált” – elevenítette fel a történteket az Országos Mentőszolgálat.

Megható találkozás 18 év után

A Leventét világra segítő mentőtiszt és gépkocsivezető a mai napi a Pécsi Mentőállomáson dolgozik. Az édesanya megkereste őket, és azt kérte tőlük, hogy ők is jelenjenek meg a fiú 18. születésnapi ünnepségén. A megható találkozásról az alábbi videó készült.

„A nap szinte minden pillanatára emlékszem”

Varga Gyula mentőtiszt azt mondta, annak a napnak szinte minden pillanatára a mai napig emlékszik. Horváth Lajos mentőgépkocsi-vezető pedig úgy fogalmazott, nem Levente születése volt az első, amelynél ők ketten segédkeztek, de ez a fiú az első, aki ezért személyesen köszönetet mondott.

„A család, amellett, hogy megköszönte a mentők munkáját és 18 éve nyújtott segítségét, tortát és hidegtálat ajándékozott a mentőállomásnak a jeles nap alkalmából. Köszönjük!” – jegyezte meg egy hozzászólásban az Országos Mentőszolgálat.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.