Életmódváltók
Tej nélkül az élet: mit sem ér?
Amikor három héttel ezelőtt elkezdtük a szerkesztőségi kihívást, még nem gondoltam, hogy valóban (akarat)erőtpróbáló feladat lesz a tejtermékek teljes elhagyása. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy ez egy nagyon jó lehetőség az új és számomra eddig nem ismert termékekkel való kísérletezésre.
"Az életmódváltás egy életre szól"
A napokban véget ért 12 hetes életmódváltó programunk Sanyival, amelyet hol örömmel csináltam, hol dühödten tűrtem, hol pedig sztoikus nyugalommal kezeltem. A három hónap ugyan letelt, az életmódom azonban gyökeresen megváltozott, és ez bizony már így is marad.
"A mérleg csak a bukásomat akarja"
Két hete tart az életmódváltó programunk Sanyival, és nem túlzás kijelenteni, hogy nekem mostanra jóformán erről szól az életem. Nevezhetnénk akár életváltó programnak is, nehéz ugyanis olyan területet találni, amit még nem szabott át teljesen az új életvitelem.
"Pár hét, és úgyis feladod"
A reggeli fogmosáskor, aznapi szettünk összeállításakor, az otthoni és az irodai liftben, majd pedig minden egyes mosdóhasználat alkalmával meg-meglessük magunkat a tükörben. Mégis évek telnek el úgy, hogy nem a valós képet nézzük, nem saját testünket látjuk, és egész egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy baj van. De amikor ez végre megtörténik, akkor következik az életmódváltás.
"A változás először fáj, utána lesz jó"
A HáziPatika.com két újságírója életmódot vált, és három hónapon keresztül be is számol az elért eredményekről. Átváltozásukat két mentor segíti: Bodon Judit, a Nosalty.hu dietetikusa-szerkesztője és Kiss Gergely személyi edző. Hamedl Andrea bemutatkozó anyaga következik.
Az életmódváltás első lépése
Ahhoz, hogy valaki képes legyen egészségessé tenni az életét, legelőször az addigi szokásait kell számba vennie. Ehhez persze szükség van szakszerű segítségre: a HáziPatika.com két életmódváltó újságírója, Andi és Sanyi is dietetikus szakértő segítségével kezdett étrendje megreformálásába.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
A töltött káposzta a hasnyálmirigy ellensége - gasztroenterológusok az ünnepi menüről
Az ünnepek kapcsán fogyasztott, túlzott mértékű, megterhelő ételek miatt a hasnyálmirigy is „túlórázik”, a habzsolás pedig könnyen a szerv gyulladásához vezethet. Rendelő című podcastünk következő adásában Dr. Sahin Péter és Dr. Schwab Richard gasztroenterológusok beszélnek arról, milyen tünetek utalhatnak a hasnyálmirigy megbetegedéseire, és milyen módon kezelhető a probléma.
A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.