Tej nélkül az élet: mit sem ér?

Amikor három héttel ezelőtt elkezdtük a szerkesztőségi kihívást, még nem gondoltam, hogy valóban (akarat)erőtpróbáló feladat lesz a tejtermékek teljes elhagyása. Azt viszont kár lenne tagadni, hogy ez egy nagyon jó lehetőség az új és számomra eddig nem ismert termékekkel való kísérletezésre.

A tej helyettesítésére rengeteg alternatíva található már, szinte a legkisebb boltban is lehet valamilyen növényi tejet kapni. Nekem leginkább egy kókuszos mandulatej vált be, nagyon jól passzol a reggeli kávémhoz is. Az ízesített növényi tejekből nagyon finom reggeliket lehet készíteni, sokat kísérleteztem a tejberizs különböző változatainak elkészítésével. Ehhez az alternatívához a vaníliás és szintén a kókuszos íz bizonyult a legjobbnak, különféle gyümölcsökkel és fűszerekkel megbolondítva. A natúr zabtejet - amely valamiért nem az én ízlésemet célozza meg - próbáltam kávéba önteni és felfőzős verzióban is, de mindig volt egy furcsa mellékíze, ami nem jött be.

"Akkor te most nem ehetsz semmit?" Eljátszottunk-e már azzal a gondolattal, hogy miről tudnánk lemondani a legkönnyebben, ha valamilyen okból szükséges lenne? A HáziPatika.com szerkesztősége most megmutatja, mennyire nehéz belevágni és végigcsinálni egy 30 napig tartó kihívást. Többek között étrendi megszorításokat, illetve intenzív mozgást vállaltunk be. A részletekért kattintson !

A joghurt pótlására is hamar sikerült megoldást találnom, ugyanis nagyon finom szója alapú készítményeket lehet találni a piacon. Gyümölcsös és édesebb pudingszerű változatokban is megvásárolhatók, így a müzlimhez is hamar került tökéletes társ. Apropó müzli, rengeteg változatában van tejpor, nagyon észnél kell lenni a vásárláskor. Ami számomra meglepő volt és a szerkesztőségben hívták fel rá a figyelmem, hogy a szójának hosszútávon negatív hatásai lehetnek a hormonokra. Úgyhogy, akinek egészségügyi okok miatt le kell lemondania a tejtermékekről, az figyeljen oda a bevitt szója mennyiségére!

Vaj és sajt nélkül

A vaj és margarin helyettesítésére nagyon jó megoldás a különböző krémek használata, engem a humusz- és a padlizsánkrém ment meg rendszeresen. A margarinoknál is meglepődtem, hogy több változat is tartalmaz valamilyen formában tejterméket - azt hittem ezek teljesen növényi alapúak. Viszont a vegán változatok is finomak, de nem árt itt is óvatosnak lenni, nem mindegyiknek van a csomagolásán feltüntetve, érdemes elolvasni az összetevők listáját.

Tej nélkül az élet mit sem ér?
Tej nélkül az élet mit sem ér?

És akkor jöjjön az az élelmiszer, amit szerintem a legnehezebb nélkülözni és nem is találtam eddig megfelelő alternatívát a pótlására. Ez nem más, mint a sajt . Egyrészt nem igazán járok olyan üzletekben, ahol előfordul a vegán változata, másrészt nehezen hiszem el, hogy ezek valóban finomak lennének. Persze kóstolás nélkül ez elég merész kijelentés. Így ígérem, hogy a kihívás második szakaszában több időt fordítok ennek kiderítésére, és nem fogom elhallgatni, ha találok legalább egy változatot, amely finom és helyettesíti a valódi sajtot.

Addig is, kísérletezzünk bátran a tejmentes termékekkel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.