Példamutató Andi és Sanyi átváltozása

Véget ért Andi és Sanyi három hónapnyi fegyelmezett életmódváltása. A Házipatika.com szerkesztői igazi példát mutatnak, amit érdemes lenne mindenkinek követni.

Vége van, de nem áll le az életmódváltás

Sanyi záróbeszámolója a programról itt érhető el, Andié pedig itt olvasható. Érdemes mindkét írást elolvasni, mert rendkívül inspirálóak, csodás bizonyítékai annak, hogy teljesen hétköznapi embereknek, hétköznapi módszerekkel, csodaszerek nélkül is fantasztikus eredményeket érhetnek el.

"Elérkezett a záróértékelés ideje, Sanyi és Andi végére jutottak a három hónapos életmódváltásuknak - illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy eltelt három hónap, amióta belevágtak - de nincs vége, szerencsére, mert folytatják életüket a megkezdett úton" - írja cikkében Bodon Judit , a Nosalty dietetikus szakértője.

Mielőtt megnéznénk a száraz tényeket, le kell szögezni, hogy mindketten nagyon ügyesek voltak, és bár Andinak nehezebben ment a ráhangolódás, félidőben már ő is át tudott kapcsolni és fegyelemmel az étrendre és a mozgásra figyelni.

Így festett Andi februárban és júniusban, a program végén
Így festett Andi februárban és júniusban, a program végén

Az életmódváltók példát mutattak

A dietetikus szerint mindketten felismerték az életmódváltás "lényegét", hogy nem elsősorban a kilók számítanak, hanem az, hogy megszabadultak régi, rossz szokásaiktól, és kialakították az új, egészséges életmód alapjait jelentő szokásokat. Mindketten "előre féltek" attól, hogy mennyi mindenről kell örökre lemondaniuk, és hogy erre nem lesznek képesek, sőt hajlandók sem.

Mégis, pusztán 3 hónapnyi motivált, fegyelmezett, tudatos - képzett szakemberek által támogatott - viselkedés után eljutottak oda, hogy már egyáltalán nem lemondásként élik meg, ha nem ehetnek meg valami korábbi egészségtelen kedvencet.

Így festett Sanyi februárban és júniusban, a program végén
Így festett Sanyi februárban és júniusban, a program végén

A képek önmagukért beszélnek

"Nagyon megdicsérem őket, mert tényleg példamutató a munkájuk, újabb ékes bizonyítéka annak, hogy megfelelő motivációval, fegyelemmel, kitartássalés természetesen megfelelő végzettséggel rendelkező szakértő támogatásávalhétköznapi módon, csodaszerek és csodaporok nélkül is lehet sikeres a fogyásunk" - olvasható a dietetikus írásában. A pontos adatok és az elért eredmények elolvashatók a Nosalty oldalán.

A képek önmagukért beszélnek - érdemes mindenkinek belevágnia egy szakértők által felügyelt, kiegyensúlyozott, divatőrületektől mentes életmódváltásba. Fontos, hogy a cél elsősorban ne az legyen, hogy "szebbek" legyünk, hanem az, hogy egészségesebbek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.