Sós víz érkezik Parajd felől, a Kis-Küküllő élővilága haldoklik

Várhatóan péntek este a román-magyar határt is eléri a Maroson érkező magas sótartalmú víz.

A román hatóságok a magyar felet is értesítik a Kis-Küküllőből a Marosba került víz magas sótartalmáról, amely a következő 48 órában is fennmarad, és várhatóan péntek este Nagylaknál éri el a román-magyar határt – közölte csütörtök este az Antena3 hírtelevíziónak nyilatkozva Mircea Fechet román környezetvédelmi miniszter. Hozzátette, miután szerdán a parajdi sóbányánál a Korond-patak elterelésén dolgozó kivitelező a hatóságokkal való egyeztetés nélkül megbontotta a külföldi szakértők által javasolt vízhozamcsökkentő gátakat, a jövőben bármilyen kis beavatkozáshoz jóváhagyásra és a különböző hatóságok közötti együttműködésre lesz szükség. Fechet szerint a parajdi bányakatasztrófát meg lehetett volna előzni, ha időben elvégzik a szükséges munkálatokat. A kialakult helyzet kezelése viszont sok időbe telik majd és jóval költségesebb lesz.

A Kis-Küküllőn máris halpusztuláshoz vezetett a magas sótartalom

Több biológus is jelentős halpusztulásra hívta fel a figyelmet csütörtökön a Kis-Küküllőn. Hartel Tibor ökológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója több felvételt is megosztott, amelyen elpusztult vagy a víz magas sótartalma miatt szenvedő halak tömege látható. A szakember szerint védett fajok is vannak közöttük. „A biológiai sokféleség összeomlása épp a szemünk előtt zajlik a Kis-Küküllőn!”írta közösségi oldalán Fülöp Tihamér biológus is. Úgy értékelte, hogy ez nem csupán ökológiai katasztrófa, hanem egyértelmű jelzés, hogy a román természetvédelmi intézmények nem képesek gyorsan és hatékonyan reagálni a válságokra.

A Kis-Küküllő vízének sótartalma csütörtökre nőtt meg jelentősen azután, hogy Parajdon a Korond-patak elterelésével megbízott kivitelező munkához látott és egy darabon megbontotta a külföldi szakértők javaslatára épített vízhozamcsökkentő gátakat. A sóbányavállalat (Salrom) szerint a szakemberekkel való konzultáció nélkül hozott intézkedésre a munkagépek és a munkások védelmében volt szükség. A cég ezenkívül azt állította, hogy a bajt a bányánál történt kisebb omlások is okozták. A román hatóságok a zeteváraljai és a bözödújfalusi víztározókból kiengedett vízzel hígították az érintett folyók vizét, hogy megelőzzék az ökológiai katasztrófát.

Az ivóvíz is veszélyben van

A Maros megyei vészhelyzeti bizottság csütörtökön bejelentette: hétfőtől szünetel a jelenléti oktatás valamennyi évfolyam számára a Kis-Küküllő vizének megnőtt sótartalma miatt az érintett településeken. Dicsőszentmárton városban, Ádámos, Szászbogács, Gyulakuta és Vámosgálfalva községekben csak az országos vizsgákon kell megjelenni a diákoknak az oktatási intézményekben. A testület az érintett települések vízellátására is keresi az alternatív megoldásokat, miután csütörtökön a gyulakutai vízüzem már a víztározója vízkészletét használta a Kis-Küküllő vize helyett. A folyó magas sótartalma miatt a Kis-Küküllő alsó folyásán romlott a vezetékes víz minősége, és le kellett zárni a dicsőszentmártoni vízüzemet, hogy a só ne tegyen kárt a berendezésekben. A lakosságnak az ivóvíz mellett a háztartási vizet is a hatóságok biztosítják.

Az állami tulajdonban lévő Országos Sóipari Társaság (Salrom) működtette parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak megélhetése is függ.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!