Meglepően meleg volt az idei március

Az átlagnál melegebb és kissé csapadékosabb volt az idei március – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A meteorológiai szolgálat elemzése szerint a márciusi középhőmérséklet országos átlagban 7,5 Celsius-fok volt, ami 1,7 fokkal haladja meg az 1991-2020-as átlagot, egyben az idei volt a 17. legenyhébb március 1901 óta. A havi középhőmérséklet általában 6 és 8,5 fok között alakult, 5 fok alatti érték csak a hegyvidékeken és fagyzugokban fordult elő.

A csapadék országos átlaga az eddig beérkezett adatok szerint 41,2 milliméter volt, ami kevéssel átlag feletti. Az ország legnagyobb részén 40 milliméter körüli csapadék hullott, de délnyugaton és északkeleten többfelé meghaladta a 60 millimétert is. Eközben északnyugaton többnyire 20 milliméter alatt maradt a havi csapadék, így márciusban is Sopron térsége volt a legszárazabb.

Az elemzés szerint a tavalyi nagyon száraz évkezdet után idén csapadékosabban kezdődött az év, március végéig országos átlagban mintegy 140 milliméternyi csapadék hullott, ez körülbelül 33 százalékkal több az éghajlati normálnál, illetve több mint háromszorosa a múlt év első negyedévében mért értéknek. 2023 első negyedévében a csapadékosabb hegyvidékeken és a Dél-Dunántúlon többfelé 200 milliméter feletti volt a csapadék mennyisége, csak a továbbra is nagyon száraz Sopron térségében hullott a 2022-es év hasonló időszakánál alig több csapadék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!