Ijesztő, mi történik most a világ óceánjaival

Rekordmagasságban van a világ óceánjainak felszíni hőmérséklete: a globális átlag már két hete 21,1 Celsius-fok – jelentette az amerikai Climate Reanalyzer platform.

Az óceánok hőmérséklete már március óta extrém magas. Áprilisban több napon át volt 21,1 Celsius-fok volt, ami megdöntötte a korábbi rekordot. Ezt megelőzően 2016 márciusában és 2023 márciusában mértek 21 Celsius-fokot. A tudósok elsősorban az ember által okozott üvegházhatású gázkibocsátást tartják felelősnek a felmelegedésért. A hő több mint 90 százalékát a tengerek és óceánok nyelik el. Az óceánok hőmérsékletének pedig már egytized Celsius-foknyi emelkedése is óriási víztömegek melegedését jelzi – hangsúlyozta Anders Levermann, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) munkatársa. Egy liter víz háromezerszer több hőt képes elnyelni, mint egy liternyi levegő.

óceán, naplemente
Rekordmagasságban van az óceánok felszínének hőmérséklete. Fotó: Getty Images

Az óceánok globális átlaghőmérséklete egy évben kétszer szökik magasra: márciusban, amikor a déli féltekén véget ér a nyár, és augusztusban, amikor az északi féltekén közeledik a nyár vége. „Mivel a déli féltekén több az óceán, ezért általában annak a nyári hatása dominál” – magyarázza Levermann. Hogy ezúttal augusztusban lett ilyen kiugróan magas az óceánok hőmérséklete, az az Atlanti-óceán északi részén hónapok óta tartó hőség számlájára írható. A klímakutató felidézte, hogy az elmúlt évtizedekben augusztus 1-jén átlagosan 23,6 Celsius-fokos volt az óceánok hőmérséklete, ám idén augusztus 1-jén elérte a 25 Celsius-fokot, ami hatalmas emelkedés.

Egy új tanulmány szerint egyre zöldebbé válnak az óceánok. Nem maga a színváltozás a probléma, hanem azok a folyamatok, amelyek okozzák.

Levermann szerint elképzelhető, hogy az erős felmelegedés a Golf-áramlattal lehet kapcsolatban. A globális felmelegedés ugyanis évtizedek óta gyengíti az áramlást. A klímakutató elmélete szerint lehet, hogy a Golf-áramlatnak az az ága, amely az Egyesült Államok keleti partjaitól tart az Atlanti-óceán északi részére, "meghibásodott", és a meggyengült áramlat miatt a meleg víz a spanyol és francia partoknál halmozódik fel. Hangsúlyozta, hogy a felmelegedés súlyos hatást gyakorol az óceánok ökoszisztémáira, amelyek sokkal érzékenyebbek a változásokra, mint a szárazföldi élőhelyek. „Le kell állnunk a gáz, az olaj és különösen a szén elégetésével, mert a légkör hőmérséklete még hosszú ideig nem fog csökkenni, miután leálltunk a szén-dioxid-kibocsátással” – figyelmeztetett a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!