Így kerülhet az asztalra, amit lehúzunk a vécén

A rossz mezőgazdasági gyakorlatok és a klímaváltozás miatt gyorsuló ütemben romlik a termőtalaj világszerte. A helyzeten a szennyvíziszap használata javíthatna, amely alternatívát jelenthet műtrágyák helyett – véli Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszék oktatója.

Nagyobb terméshozamot jellemzően műtrágyázással próbálnak elérni a mezőgazdaságban. 2020-ban a világ műtrágya-felhasználása meghaladta a 200 millió tonnát, ez azonban rontja a talaj állapotát és a talajvíz szennyezettségét is növeli – írja a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon megjelent cikkében a szakember. Hozzáteszi, Európa különösen kitett az orosz és marokkói importnak, az ukrajnai háború miatti áremelkedés pedig durván kihatott a műtrágyaárakra is, így a kérdés ellátásbiztonsági szempontból is jelentős.

mezőgazdaság, trágyázás, traktor
A szennyvíziszap alternatívát jelenthet a műtrágya helyett a mezőgazdaságban. Fotó: Getty Images

A környezetkémikus szerint műtrágyák helyett alternatívát jelenthet a szennyvíziszap kijuttatása a talajra. Ez segíti a humusz megőrzését, véd az eróziós hatások ellen, javítja a talaj szerkezetét, vízgazdálkodását, valamint biztosítja, hogy a tápanyagok fokozatosan váljanak hozzáférhetővé a növények számára. „A szennyvíziszap, amelyből Magyarországon is évi 250 ezer tonna keletkezik, részben helyettesíthetné a műtrágyákat, azonban európai viszonylatban is nagy a szórás, hogy a helyi szabályozások milyen felhasználást engedélyeznek” – teszi hozzá.

A jelenlegi magyar szabályozás alapján a szennyvíziszap használata a mezőgazdaságban csak olyan növény esetén engedélyezett, amelynek termése az iszappal nem érintkezik. Jurecska Laura kifejti, hogy a legnagyobb kockázatot a szennyvíziszapban felhalmozódó nehézfémek, antibiotikum- és gyógyszermaradványok jelentik. Ezek miatt nem lehet felhasználni a benne található többi értékes nyersanyagot. Megoldást jelenthetne viszont, ha a nehézfémeket az iszapkezelés során eltávolítanák a szennyvíziszapból. Mindez azért is fontos, mert az Európai Unió célul tűzte ki, hogy 2030-ra 50 százalékkal csökkenteni kell a mezőgazdaságban használt vegyszerek mennyiségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!