Hasznos újítás jön az EESZT-ben

Több mint kétmilliárd egészségügyi adatot és több mint 300 millió egészségügyi dokumentumot rögzítettek 2017-es bevezetése óta az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben (EESZT).

Az egészségügy felhőjének is nevezett EESZT-be ma több mint 25 ezer csatlakozott szolgáltató küld adatokat Magyarországon, köztük több mint 10 ezer magánszolgáltató – olvasható a rendszert fejlesztő és üzemeltető Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ (ESZFK) közleményben. Az idén ötéves EESZT fejlesztéséről azt írják, kezdetben az egészségügyi ágazat szereplői közötti kommunikációs eszközrendszer épült ki, később a több ellátót és a nem egészségügyi állami intézmények összekapcsolását biztosító megoldásokra helyeződött a hangsúly. Ennek a lakosság számára is érzékelhető eredménye, hogy kényelmesebbé, gyorsabbá vált az ügyintézés.

EESZT, laptop
Idén ötéves az EESZT, amelybe naponta 40 ezren jelentkeznek ma be. Fotó: Getty Images

„A lakosság körében talán az eRecept az egyik legismertebb modul, amelyen keresztül lényegesen kényelmesebbé vált a vények felírása és kiváltása. Ezt az is jelzi, hogy naponta körülbelül 800 ezer elektronikus receptet visznek fel és váltanak ki az EESZT-n keresztül. Emellett az egészségügyi dokumentumok (laborlelet, ambulánslap, zárójelentés stb.) elektronikus elérése és letölthetősége is elterjedt. Az EESZT lakossági portálján ma már napi több mint 40 ezer bejelentkezést regisztrálunk” – idézi a közlemény Szabó Bálintot, az ESZFK ügyvezetőjét.

Az EESZT a korszerűbb betegellátást is segíti, hiszen az egészségügy szereplői egy védett csatornán, hiteles adatbázisból tudják elérni és egymás között megosztani a betegadatokat, kórtörténeteket és ellátási eseményeket. Ezáltal átláthatóbbá válik a terápia és a betegút is. Az EESZT az alapja továbbá olyan eHealth megoldások bevezetésének, amelyek lehetővé teszik az okoseszközök révén szerzett egészségreleváns információk – megfelelő validálás utáni – bekerülését a felhőbe, ezzel is elősegítve a prevenciót. A jövőben pedig egy, az alap- és szakorvosi vizsgálatokra, laboratóriumi és diagnosztikai vizsgálatokra való online időpontfoglaló-rendszer elindítása is tervben van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!