Súlyos büntetésre számíthat a mentőket átverő telefonáló

Feljelentést tesz az Országos Mentőszolgálat, mert vasárnap egy férfi egy meg sem történt balesethez riasztotta a mentőket.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, hétfőn egy nem létező tömegbalesetet jelentett a mentőszolgálat dolgozóinak egy telefonáló. A bejelentés szerint 4 személygépkocsi ütközött és rengeteg a sérült, a nagy erőkkel kivonuló mentőszolgálat azonban nyomát sem találta az állítólagos tömegszerencsétlenségnek. Győrfi Pál, a szolgálat szóvivője szerint már készül a feljelentés az esztergomi fantomriasztó ellen, akinek "sokba fog fájni" ez az ízléstelen tréfa.

Milliós nagyságrendű összeg is lehet egy helikopter riasztása

A szóvivő elmondta, az évi 1,3 millió hívás közül csak 100-150 hasonló, teljesen hihetőnek tűnő hamis riasztást kapnak. Hiába tűnik ez a szám elenyészőnek, de egy is sok, mert ilyenkor a mentőegységek foglaltak, ha valahol nagy szükség van segítségre, akkor oda nem tudnak elindulni, nem beszélve a vonulás költségeiről, mert például a mentőhelikopter riasztása akár milliós nagyságrendű összeget is felemészt.

Győrfi Pál hangsúlyozta, aki szándékosan hamisan riasztja a mentőket, szabálysértést követ el, ami pénzbírsággal, illetve elzárással büntethető. Ezenkívül a mentőszolgálatnak lehetősége van kártérítést is követelni. "Ebben az esetben is folyik a feljelentés összeállítása, és igyekszünk kiszámolni azt a kárértéket, amit remélhetőleg ez az ember, akinek a cselekedetét nehéz megmagyarázni, meg is fog fizetni" – tette hozzá a szóvivő.

Borítófotó: MTI/Krizsán Csaba

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!