Sokat javult a szétválasztott ikrek állapota

A szétválasztott sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van, már az eddig altatásban tartott Rukaya is kinyitotta a szemét.

A Dakkában szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van - közölte a Cselekvés Alapítvány szerda este. A közlemény szerint az augusztus elsején elkezdett maratoni, 33 órás végső szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya is önállóan kinyitotta a szemét. Ikertestvérét, Rabeyát - aki két hete tért magához, és azóta egész mondatokban beszél és szájon át eszik - édesanyjuk már ölbe is veheti.

Több műtét is vár még a szétválasztott ikerlányokra. Fotó: 123rf
Több műtét is vár még a szétválasztott ikerlányokra. Fotó: 123rf

Sok műtét vár még rájuk

A speciális vírusos láz után - amelyen mindkét gyermek átesett, és Rukaya állapotát néhány nappal ezelőtt kritikussá tette - már mindkettejük állapota stabil. Rabeya és Rukaya állapotából előreláthatólag három-hat hét múlva lehet hosszú távú következtetéseket levonni.

A fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét a bangladesi Dakkában. Bár a nehezén már túl vannak, az ikerlányok rehabilitációja még évekig eltarthat. Jelenleg az intenzív terápiás szakasz tart, a további műtétek pedig akkor kezdődhetnek el, ha a két kislány állapota stabilizálódik. A beavatkozások plasztikai helyreállító műtétek lesznek, többek között a koponyaboltozat további helyreállítását végzik majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!