PET-CT: névváltozás, profilbővülés

A névváltozás nyilvánosságra hozatalát a cég 2010. december 2-án az I. ScanoMed Fórum megszervezéséhez kötötte, amelynek célja egy olyan társadalmi és szakmapolitikai konzultáció elindítása volt, amely lehetővé teszi a már működő hazai társadalmi, szakmai szervezetekkel való konzultációt, és további lehetőséget ad új együttműködések feltérképezésére, elsősorban magyar cégekkel és szervezetekkel.

Megváltoztatta nevét 2010. december 1-től a PET-CT Orvosi, Diagnosztikai Kft., így az új neve ScanoMed Orvosi, Diagnosztikai, Kutató és Oktató Kft. lett.

Dr. Bagosi Gabriella a ScanoMed Kft. cégvezetője megnyitó beszédében kiemelte: a névváltoztatást indokolja, hogy a cég diagnosztikai tevékenységének fejlesztése során olyan feltételrendszert alakított ki, amely alkalmassá teszi a szervezetet, hogy erre alapozva kutatási-oktatási tevékenységét is magasabb szintre emelje. Az I. ScanoMed Fórumot pedig hagyományteremtő céllal rendezték meg.

A cég felajánlott a Gyermekrák Alapítvány részére a 2011-es naptári évre 10 darab – az OEP által nem finanszírozott – PET CT vizsgálatot térítésmentesen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!