Pénzzel teli boríték került elő a doktornő köpenyéből

Hálapénz elfogadásával gyanúsítanak egy Pest vármegyei főorvost és asszisztensét.

Hálapénz elfogadásával gyanúsítanak a rendőrök egy főorvost és asszisztensét, a vesztegetés elfogadásával gyanúsított nők nem tettek vallomást - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Az asztalon is árválkodott egy tízezres

A Pest vármegyei kórház főorvosa és asszisztense ellen a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás. A nyomozók október 3-án a munkaidő végén lepték meg a főorvost és asszisztensét munkahelyükön. A földszinti rendelőben az íróasztal fiókjában heverő mappából, valamint a doktornő köpenyének zsebében lapuló borítékból bankjegyek kerültek elő, de az asszisztens asztalán is "árválkodott egy tízezres". A helyszínen lefoglalt összeg meghaladta a 230 ezer forintot.

A helyszínen lefoglalt összeg meghaladta a 230 ezer forintot. Fotó: illusztráció, Getty Images
A helyszínen lefoglalt összeg meghaladta a 230 ezer forintot. Fotó: illusztráció, Getty Images

A rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre tisztázásra vár, hányszor fogadott el - a gyanú szerint - alkalmanként 10-20 ezer forintot pácienseitől a főorvos és asszisztense. A vesztegetés elfogadásával meggyanúsított nők nem tettek vallomást, de panasszal éltek a gyanúsítás ellen és szabadlábon védekezhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő várható, szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!