Nem fogad betegeket január elsején egy budapesti kórház

A Honvédkórházban 18 órán keresztül nem lesz betegellátás.

2023. január 1-jén, vasárnap déltől másnap reggel 6 óráig nem fogad betegeket a Honvédkórház informatikai átállás miatt  – olvasható a korház által kiadott lakossági felhívásban

A kórház arra kéri a lakosságot, hogy bizonyos betegségek, illetve az akut esetek sürgősségi ellátása miatt az általuk mellékelt dokumentumból, valamint az illetékes háziorvosi ügyelettől tájékozódjanak. A kórház mindazon intézmények listáját felsorolta, ahol az érintett pácienseket ellátják majd.

honvédkórház
A Honvédkórházban 18 órán keresztül nem lesz betegellátás. Fotó: Getty images

A sürgősségi szakellátásra szoruló, valamint a sürgősségi betegellátó egységeken keresztül érkező gasztroenterológiai, belgyógyászai, kardiológiai ellátást igénylő betegeket az Uzsoki Utcai Kórházban, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjában, a Szent Imre Kórházban, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban (Kistarcsa) vagy a váci Jávorszky Ödön Kórházban fogadják. Emellett kötelezik valamennyi, közép-magyarországi régióban található egészségügyi szolgáltatót a sztrókos vagy trombózisos betegek, valamint az ittas sérültek fogadására is. Az érintett ellátási területről érkező betegek elhelyezéséért, koordinálásáért az Országos Mentőszolgálat felel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!