Koronavírus: a WHO-nak nincs többé rálátása a halálozási adatokra

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyre kevesebb információhoz jut globálisan a koronavírus-járványról - közölte szerdán Genfben Maria van Kerkhove, a WHO illetékes szakértője.

Van Kerkhove hangsúlyozta, hogy "jelenleg nem tudnak pontos statisztikai összesítést adni a COVID-19-hez köthető halálesetekről".

Egyre kevesebb adatot osztanak meg a tagállamok

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint a halálozások és a fertőzöttek száma is csökkent azóta, hogy a koronavírus május végétől már nem minősül nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetnek. Ugyanakkor a rendelkezésre álló adatállomány is hiányosabb lett. Júliusban például a tagországok negyede osztotta meg a halálozási adatokat a WHO-val, s mindössze 11 százalékuk ismertette a súlyos megbetegedések számát. Tedrosz hangsúlyozta, hogy fontos szem előtt tartani a helyzetet nem utolsó sorban a koronavírus mutációi miatt.

orvos, beteg
A tagállamok egyre kevesebb adatot osztanak meg. Fotó: Getty Images

A WHO szerdán "érdeklődésre számot tartó variánsnak" minősítette az EG.5 jelű mutációt. Ezzel jelenleg három variáns terjedését tartják fokozott megfigyelés alatt: a főleg Európában és az amerikai kontinensen terjedő XBB.1.5-öt, az Ázsiában terjedő XBB.1.16-ot, valamint az EG.5-öt. Van Kerkhove szerint utóbbi - egyebek mellett az Egyesült Államokban, Kínában, Kanadában, Japánban és Dél-Koreában is kimutatott - variáns ugyan nem okoz súlyosabb tüneteket, de a többi mutációhoz képest az oltás kisebb hatékonyságát vélték megfigyelni esetükben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!