Kevés az új antibiotikum, az egyszerű fertőzések is halálosak lehetnek

Komoly figyelmeztetést adott ki az Egészségügyi Világszervezet: kevés az új antibiotikum, ami miatt az egyszerű fertőzések is halálosak lehetnek.

Azonnali cselekvésre sarkall az Egészségügyi Világszervezet (WHO) annak érdekében, hogy ne fogyjunk ki az új, hatékony antibiotikumokból - írja a hvg.hu. A szervezet figyelmeztet: egyre kevesebb az új antibiotikum, főleg azok, amelyek hatékonyak lehetnek a gyógyszerrezisztens baktériumokkal szemben. Emiatt pedig 30 év múlva már a ráknál is több embert ölhetnek meg a szuperbaktériumok.

Már most évi 5 millió halálesetet okoznak a rezisztens baktériumok

A világszervezet 2022-ben publikált egy nagyobb tanulmányt a szuperbaktériumok lehetséges veszélyeinek kapcsán, melyről egy konferencián is beszélt a WHO egyik munkatársa. Mint mondta, jelenleg csupán kéttucat olyan antibiotikum állhat klinikai vizsgálatok alatt, ami fontos fertőzéseket kezelhet. Ennél is kevesebb olyan gyógyszer áll fejlesztés alatt, ami potenciálisan a szuperbaktériumokat győzheti le.

antibiotikum, szuperbaktérium
Kevés új antibiotikum készül, a régiek pedig egyre hatástalanabbak. Fotó: Getty Images

Az is gond, hogy bár néhány gyógyszer hamarosan mindenki számára elérhető lesz, de sok még mindig kudarcot vall, még kevesebb lehetőséget hagyva az embereknek. Holott a baktériumok is folyamatosan fejlődnek, közülük sok már alkalmazkodott a piacon lévő antibiotikumokhoz. Már vannak olyan bakteriális fertőzéses esetek, amelyek minden rendelkezésre álló gyógyszerre rezisztensek, számuk pedig idővel csak tovább növekszik majd.

A WHO szerint már most is évi 5 millió haláleset köthető a gyógyszerekkel szemben rezisztens fertőzésekhez, a következő 30 évben pedig a szuperbaktériumok már a ráknál is több embert ölhetnek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!