Katasztrófát jelenthet az egészségügyben a kata-szigorítás

Akár húszezer egészségügyi dolgozót is érinthet az adószabályok szigorítása Magyarországon. Ha az érintett szakdolgozók bérét nem emelik érdemben, az újabb elvándorlási hullámot indíthat el az amúgy is kritikus szakemberhiánnyal küzdő egészségügyben.

Nagyjából tíz-húszezer munkavállalót érinthet az adószabályok szigorítása csak az egészségügyben, akik szeptembertől már nem adhatnak számlát vállalkozásnak, kórháznak. A Népszava cikke szerint elsősorban az ápolás, a radiológiai távleletezés, a szakrendelések, valamint az orvosi ügyeletek ellátása lehet az adószigorítás kárvallottja, az itt dolgozók ugyanis a munkaidejükön felül nem tudnak majd plusz bevételeket jelentő munkákat vállalni. 

Még többen hagyják majd ott a betegágyakat

A Magyar Orvosi Kamara kedden még a parlamenti szavazás előtt közleményben is felhívta a döntéshozók figyelmét, hogy a kata-szabályok módosítása az egészségügyben tovább nehezíti az ügyeletek kiállítását, akadályozhatja a betegek folyamatos ellátását a rendelőkben és osztályokon. S mindez veszélyezteti az ellátás biztonságát.

egészségügy, ápolók
Rengeteg ápoló megélhetése került veszélybe. Fotó: Getty Images

„Ha a kata-szigorítást nem követi érdemi bérrendezés a szakdolgozói körben, akkor még annyian sem fognak betegágy melletti munkát vállalni, mint ma” – nyilatkozta a Népszavának Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Ha egy nővérnek a másod-, harmadálláshoz az eddigi katás vállalkozásából ki kell lépnie, akkor a munkaadójának 13,5 százalékkal, azaz a szociális hozzájárulási adóval máris nő a bérköltsége, a dolgozónak pedig 35 százalékkal az adóterhe. Ez önmagában jelentősen drágítja a munkaerőt az intézmények számára. A katával eddig munkát vállalók is mondhatják azt, hogy így már nem éri meg a szabadidejük terhére pluszfeladatot vállalni a rendszerben.

Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke szerint a kis keresetű egzisztenciákat sújtja majd leginkább a változás. Akiknek a bevétele nem több havi félmilliónál, azoknál 60 százalékos adóemeléssel jár a kata-ból való kényszerű kilépés – mondta a lapnak a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!