Ferenc pápa egy hete beteg, kivizsgálják

Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Gemelli-klinikára kerül, ahol kezelni is fogják a hörghurutját – közölte a szentszéki sajtóközpont.

A pápa a délelőtti audienciákat követően megy a klinikára, ahol már több alkalommal kezelték. A kórházi kivizsgálásra azért van szükség, mert a nyolcvannyolc éves egyházfő már több mint egy hete hörghurutban szenved.

Ferenc pápa, Vatikán, pápa
Ferenc pápa 2025 januárjában. Fotó: Getty Images

A Vatikán egy hete közölte, hogy az egyházfőnek bronchitise van, és munkáját az apostoli paloták helyett a lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi. Február 9-én, vasárnap Ferenc pápa nem tudta végigolvasni a beszédét, amelyet másnak adott át arra hivatkozva, hogy még nem gyógyult meg teljesen.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta többször járt betegként a Vatikán szomszédságában található katolikus Gemelli-klinikán, amelyet a pápák kórházaként ismernek. 2021 és 2023 nyarán vastagbél-divertikulózissal műtötték meg, 2023 tavaszán pedig szintén légzőszervi megbetegedéssel szorult kórházi ellátásra ugyanitt. A Gemelli-klinika tizedik emeletén található az úgynevezett pápai kórterem, amelyben II. János Pált és XVI. Benedek pápát is fogadták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!