Ez a tényező az életkornál és a jövedelemnél is jobban befolyásolja az egészséget

A magyar lakosság egészségértése, egészségtudatossága még mindig alacsony szinten van, pedig az egészségműveltség, a kapott vagy szerzett információ helyes értelmezése szoros összefüggésben áll az egyén egészségi állapotával – hívta fel a figyelmet Ficzere Andrea, a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója és a Fogjunk Össze az Egészségügyért Alapítvány elnöke szerdán egy budapesti konferencián.

Akinek nem jó az egészségértése, annál sokkal nagyobb a betegség és a korai halál veszélye. Ez sokkal közvetlenebb kapcsolatban áll a mortalitással, mint az életkor, a jövedelem, a státusz, az iskolázottság vagy a etnikai hovatartozás – közölte Ficzere a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiapiaci Együttműködési és Kutatási Igazgatóságának az alapítvánnyal közös rendezvényén. Kifejtette, az egészségértés fogalma azt takarja, hogy hogyan érjük el és tudjuk-e megfelelő módon értelmezni az információkat, az egészséggel kapcsolatos tényezőket, jelenségeket, szolgáltatásokat. Ennél is fontosabbnak ítélte, hogy jól tudjuk-e felhasználni ezeket, az információk minket szolgálnak vagy tévútra vezetnek-e.

orvos-beteg beszélgetés a rendelőben
A magyar lakosság egészségértése továbbra is alacsony szintű. Fotó: Getty Images

Ficzere Andrea idézte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének 2015-ben és 2021-ben végzett felmérését, amelyek szerint a magyar lakosság nagyon-nagyon rosszul áll az egészségértés terén. A 2015-ös felmérésben részt vevők több mint felének gondot okozott, hogy elolvassa, ami a gyógyszeres dobozon van, vagy értelmezze azt, ami az ambuláns lapon szerepel, elhiggye vagy megértse a tévében látott egészségügyi információkat. A 2021-es felmérés már mutatott némi javulást egészségértés terén, azonban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban sokan nem tudták eldönteni, kell-e nekik az oltás. Még nagyobb baj volt – tette hozzá –, hogy sokan eldöntötték, hogy nem kell nekik a vakcina.

A szakember kitért arra, hogy nem mindegy, ki milyen közegben él: mennyire művelt, mennyire egészségtudatos a családja vagy a környezete. Ez a tényező is tud segíteni, de rontani is a helyzeten. Hangsúlyozta, akik sok dolgot nem értenek a betegségükkel kapcsolatban, azok nehezebben követik az orvosi utasításokat, nehezebben működnek együtt, így lassabban gyógyulnak, tovább maradnak kórházban vagy többször térnek vissza az egészségügyi ellátórendszerbe.

Ficzere kiemelte az edukáció fontosságát, hiszen az online tér „mindenki zsebében ott van”, ahonnan nem biztos, hogy mindig a releváns információ jut el hozzánk. Egy kiszolgáltatott helyzetben lévő ember hajlamos elhinni azt is, amit nem szabadna. Ezekre a legjobb példa, amikor hiteles szakemberek nevével visszaélve teljesen más témakörben hirdetnek valamilyen készítményt. A kórházigazgató szerint olyan digitális programokra lenne szükség, amelyek részben az egészségügyi ellátórendszerre, részben az oktatásra támaszkodnak, és amelyek a különböző korosztályokat célozzák meg hiteles információkkal. Különösen fontos lenne ez az idősek, a krónikus betegek esetében, főleg, ha egyedül élnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!