Összeesett, majd rángatózni kezdett az utcán

A napokban ismét történt egy váratlan rosszullét, amelynek kezelése végül a mentők segítségét igényelte. Mutatjuk a részleteket.

Összeesett egy forgalmas fővárosi utcán a napokban egy 55 év körüli nő. A bajbajutott rángatózni is elkezdett – számolt be az esetről Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A szemtanúk siettek segítségére

A rosszullétnek több szemtanúja is volt, akik szerencsére azonnal a beteghez rohantak, valamint értesítették a mentőket. Miután befejeződött a nő rohama, a bátor bejelentők a mentésirányító utasításait követve megvizsgálták az eszméletlen légzését. A nő ekkor már egyáltalán nem mutatott életjeleket, így meg kellett kezdeni az újraélesztését.

Percek alatt kiértek a mentők

A riasztott mentők perceken belül meg is érkeztek a helyszínre, és átvették a beteg újraélesztését. A mellkaskompresszió „a laikus elsősegélynyújtók helytállásának és az időben érkezett segítségnek köszönhetően végül rövidesen sikerre vezetett” – fogalmaztak posztjukban a mentők. A beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: mentok.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!