A nap képe: drágul a fogászati ellátás

A járvány és az energiaárak ugrásszerű növekedése miatt jóval többet kell fizetni itthon a fogászati ellátásért. Ráadásul, mivel a fogászat rendkívül anyagigényes szakma, tulajdonképpen minden típusú ellátást érint az emelkedés.

A veszélyhelyzet érvényben tartása, valamint az euró árfolyam-emelkedése következtében jelentősen drágultak idehaza a fogászati kezelések – idézi a 24.hu Dr. Linninger Mercedest, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnökét, aki úgy fogalmazott: az energiaárak ugrásszerű növekedése miatti drágulás csak a jéghegy csúcsa, a fogászatokban ugyanis már a COVID-19 okozta gazdasági válság is jelentős költségemelkedést okozott.

„Megemelkedtek a beszerzési költségek, az egész világot érintő nyersanyaghiány az egekbe tolta az anyagok és eszközök piaci árait. Ráadásul a világban aktuális fenntarthatósági törekvések kivezették, illetve megváltoztatták az egyszer használatos eszközeink jelentős részét, az új, kedvezőbb globális hatású eszközök előállítási és bekerülési költsége is számottevően magasabb. Az energiaárak emelkedése mindezek tetejére nehezítette meg az egészségügyi vállalkozások fenntartását” – fejtette ki a szakember. 

fogászat, fogászati ellátás, áremelkedés
A fogászati ellátást is elérte a drágulás. Fotó: Getty Images

Linninger Mercedes kitért arra is, hogy miután a fogászat rendkívül anyagigényes szakma, tulajdonképpen minden típusú ellátást érint az emelkedés. Példaként említette a sebészeti, a parodontológiai beavatkozásokat: ezeknél az egyszer használatos eszközök, az alkalmazott gyógyászati segédeszközök, a műtőlámpa energiafogyasztása emelik a költségeket. A konzerválófogászatban a tömőanyagok drasztikus árváltozása, a fogpótlások esetében a technológiai háttér drágulása okoz jelentős emelkedést.

A fogszabályozásokat illetően azt mondta, bár a szolgáltatói díjak nem emelkednének jelentős mértékeben, a felhasznált anyagok és a modern, a többi közt 3D-nyomtatott technológiák anyag- és energiaigényének drágulása biztosan emelni fogja a már így is magas költségeket.

Van, ahol másfél évet kell várni a fogszabályzásra

A várólistákkal kapcsolatban Linninger Mercedes hangsúlyozta: a hosszuk az ország különböző területein, valamint alap- és szakellátás tekintetében eltérő. Mint rámutatott, fogszabályozó szakellátásra az ország egyes területein akár másfél évet is várni kell, ugyanakkor szerinte olyan nem fordulhat elő, hogy sürgősségi esetben egy páciens ne kapjon – a sürgősségi szintnek megfelelő gyorsasággal – ellátást, még akkor sem, ha jelenleg is folyamatosan zajlik az ügyeleti rendszer kidolgozása és optimalizálása.

Arra a kérdésre, hogy a koronavírus-járvány lecsengését követően mi mondható el a magyarok szájhigiéniájáról, a szakember azt felelte, a pandémia és az ellátási lehetőségek korlátozása, valamint a NEAK-finanszírozott szolgáltatók átalányfinanszírozásra való átállása nem kedvezett a fogászati ellátás működésének, így a szájhigiénés állapotnak sem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!