Kimutatták, mi van a gyorsételekben

A gyorséttermi ételek ártalmas anyagokat tartalmaznak, például a ftalátokat - áll egy frissen megjelent tanulmányban. Ezek a gyártás során keletkezett vegyi anyagok a csomagolásból kerülnek bele a készételekbe, többek között azokba, amelyeket a gyorséttermekben használnak.

A washingtoni George Washington University kutatócsapata, Ami Zota vezetésével közel 9000 résztvevővel végezett el egy kísérletét, amelynek során vizeletmintát vettek tőlük, és egy kérdőívet is ki kellett tölteniük. Ebben többek között arra voltak kíváncsiak, hogy étkeztek-e gyorsétteremben az elmúlt 24 órában.

A vizeletmintában két ftalát , a di-isononyl phthalate (DiNP) és a di-2-ethylhexylphlatate (DEHP) nyomait keresték.

Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik több gyorsételt fogyasztottak, sokkal több ilyen káros vegyülettel kerültek kapcsolatba. Egészen pontosan a DEHP értéke 23,8 százalékkal, míg a DiNP-é 40 százalékkal volt magasabb azokhoz képest, akik nem ettek gyorséttermi fogásokat.

A gyorséttermi ételek ártalmas anyagokat tartalmaznak, például a ftalátokat

Egy tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyorséttermi ételek és a cukrozott üdítőitalok fogyasztása hatástalanná teszi a leggyakrabban használt inhalátorokat. Részletek! A vizsgálatok azt is megállapították, hogy a legtöbb ftalátot a húsfélék, illetve a gabonaalapú készítmények, a kenyér, a pizza, a burrito, a rizs és a gyorstészták tartalmazták.

Nem csak a ftalátok jutnak az emberi szervezetbe a csomagolásból. A műanyag csomagolásban lévő biszfenol A például igen negatív hatással van a kisgyerekek egészségére és viselkedésére.

A DEHP és a DiNP komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, többek között terméketlenséghez. Éppen ezért az amerikai törvényhozók megtiltották ezek használatát többek között a gyermekjátékokban, de az élelmiszeripart még nem sikerült megregulázni.

Forrás: Medical News Today

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!