Ezért használj hűtőtáskát a vásárláshoz

Amikor ekkora hőség van, nem árt átgondolnunk az általános bevásárlási szokásainkat. Az élelmiszerek ugyanis már a néhány perces hazaút alatt is megromolhatnak a kánikulában.

A nyári hőségben javasolt felszerelés: hűtőtáska, jégakku – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-pazarlás ellen küzdő, Maradék nélkül elnevezésű programjának Facebook-bejegyzésében.

hűtőtáskát cipelő férfi a családjával
Az élelmiszerek már hazaút alatt is megromolhatnak a kánikulában. Fotó: Getty Images

Ezért fontos a hűtés

Ahogy azt a szakértők is kiemelték, a hűtés egy igen hatékony módszer arra, hogy lelassítsuk az élelmiszerekben megtalálható legtöbb mikroorganizmus életműködését, egyúttal a romlási folyamatokat is. Ha megszakad a hűtési lánc, azzal duplán veszítünk: növekszik az élelmiszer-eredetű megbetegedések kialakulásának kockázata, és értékes élelmiszereket kell kidobnunk.

10 perc is elég a bajhoz

Fontos megjegyezni, hogy ebben a forróságban akkor is könnyen megtörténhet a baj, ha mindössze 10 percre lakunk a bolttól. Ezért jobban járunk, ha hűtőtáskával, esetleg jégakkuval is készülünk a bevásárlásra.

A boltban a hűtendő áruk kerüljenek utoljára a kosarunkba, hazaérve pedig rögtön pakoljuk el a hűtőbe, ami oda való” – tanácsolta a Maradék nélkül csapata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!