Szexkampány áll a dán babyboom mögött

Idén nyáron 1200-zal több baba születhet Dániában, mint tavaly ugyanebben az időszakban, amelynek okai között egy provokatív termékenységi kampányt is említenek. A dánokat arra szólítják fel, hogy szexeljenek a hazájukért.

A dánok megtették anyu kedvéért: minden jel arra mutat, hogy hatott az a tavalyi, Tedd meg anyu kedvéért! címmel futó szexkampány Dániában, amelyben arra sürgették a fiatalokat, hogy örvendeztessék meg szüleiket egy unokával. Az mno.hu a The Independent cikkét idézi, amely szerint igazi bébibúm következhet az országban: idén nyárra 1200-zal több gyerek megszületését várják, mint ahányan tavaly jöttek a világra ugyanebben az időszakban.

„A dán jóléti rendszer nyomás alatt van. Még mindig nem születik elég gyerek , bár kis fejlődés azért tapasztalható. És ez mindannyiunkat érinti. De talán azok az anyák szenvednek legjobban, akik így sosem tapasztalják meg, milyen nagyszülőnek lenni” – szólt a hirdetés, egy idősebb dán nőt mutatva, aki arról álmodozik, hogy unokája születik. A reklámban elhangzik, hogy ott volt, mikor gyermeke megtanult járni, biciklizni, olvasni, de az unoka megszületésébe kicsit furcsa lenne, ha besegítene. Ez alatt a szeretkezni készülő párt mutatják, amint a nő mögött állva az idősebb hölgy kikapcsolja a melltartót.

Egy kampány állhat a nagy dán babaözön mögött

A Facebookon derítették ki, hogy mit gondolnak az emberek az utódnemzés kézbetartásáról. Részletek!

Ezután tanácsokat adnak a nagyszülővé válni kívánóknak: mint elhangzik, napos helyen való nyaraláskor még több gyerek fogan meg, mint más vakáció alatt. Segít a közös testedzés is: endorfin szabadul fel, izzadunk, a szív gyorsabban ver, és máris szerelembe esik az ember. A videó itt némi szexista fordulatot is vesz, szólva arról, hogy vonzóbbá is válik testedzés során az ember, mutatva egy csomó előre hajlongó nőt, miközben egy férfi bámulja a feneküket. A reklám az előbbiek miatt azt javasolja például, hogy az idősek küldjék vakációzni gyereküket. A Spies Travel akkor is utazást javasol, ha a gyerek nem a legtársaságibb természet: küldje csak a nagyivá válni kívánó üdülni az amúgy meglett, felnőtt férfit, aztán biztos megismerkedik hozzá hasonló kívülállókkal, hirdeti a reklám.

A kampányba beleállt Koppenhága önkormányzata is: ebben figyelmeztették a dánokat, hogy egy idő után kevésbé lesznek termékenyek. A dolgok körülírásával nem nagyon vesződtek: „túl lassan úsznak?”, kérdezték például a férfiakat a spermájukról. Az állami televízió sem igen finomkodott, rögtön beizzította „Szexelj Dániáért” című programját.

A Politiken dán lap azt közölte, nagyjából 16 200 dán gyerek születhet meg idén nyáron. Az RT szerint egyébként az első negyedévben is 1000-rel több gyerek született, mint tavaly ilyenkor, ami azért nem egészen magyarázható az őszi hirdetések hatásával. (Hacsak nem egyes élelmes idősebbek már tavaly nyáron is ezért küldték vakációzni a gyerekeiket.) Az RT szerint idén közel 60 ezren születhetnek meg az országban, ami szintén hatéves csúcsnak mondható.

Forrás: mno.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!