A párkapcsolatok 3 leggyakoribb gyilkosa

A legtöbb szakítás nem hirtelen következik be, hanem a párkapcsolat lassú erodálódása előzi meg. Lássuk, mely tényezők állnak ilyenkor a háttérben.

Aligha lehet látni előre, mikor ér véget egy párkapcsolat. Akadnak azonban jelek, amelyek figyelmeztethetnek, hogy még most kell lépni a probléma megelőzése érdekében. Jeffrey Bernstein philadelphiai pszichológus a PsychologyToday oldalán foglalta össze azt a három csendes gyilkost, amelyek kezdetben ártalmatlannak tűnhetnek, végül azonban mégis gyakran szakításhoz vezetnek.

párkapcsolati problémák, fiatal pár
Sokszor a háttérben csendben megbúvó problémák vezetnek szakításhoz. Fotó: Getty Images

Ki nem mondott neheztelés

A szakember példaként említ egy fiktív párt, legyen a nevük, mondjuk, Anita és Zoli. Anita egyre nehezebben viseli el a keserűséget, amely abból az évek óta fennálló félelméből fakad, hogy Zoli előbbre helyezi a munkáját a párkapcsolatuknál. Eközben Zoli is egyre jobban szenved attól, hogy úgy érzi, párja nem becsüli őt, amiért olyan sokat dolgozik azért, hogy a családjuknak mindene meglegyen. Mégsem szól egyikük egy szót sem, míg egy nap Anitánál el nem szakad a cérna, és kibukik belőle a régóta mantrázott mondat: „többet törődsz a munkáddal, mint velem!”

Bármennyire is téves a feltevés, a kár, amelyet okozott, már visszafordíthatatlan. Mint arra Bernstein rámutat, a neheztelés lassan, csendesen alakul ki és növekszik egyre nagyobbra. Feltételezésekből és kimondatlan sérelmekből táplálkozik. Egyedül azzal lehet eloszlatni, ha tiszta vizet öntünk a pohárba. Magyarán inkább mondjuk ki, ami bánt, mintsem megvárjuk, amíg megmérgezi a kapcsolatot! Ugyanígy fontos a másik oldalról, hogy hallgassuk és halljuk is meg ezeket a problémákat – nem kell válaszolni rájuk, csak legyünk megértőek partnerünkkel.

Félelem a konfliktusoktól

Vegyünk egy újabb fiktív párost a példa kedvéért: Enikőt és Istvánt. Enikőt mindig is bosszantotta, hogy párja folyton elveti az ötleteit, ha beszélgetni kezdenek valamiről. Ahhoz viszont sosem volt bátorsága, hogy ezt el is mondja neki. Félt attól, hogy veszekedés kerekedne belőle. Ehelyett igyekezett eltemetni magában az érzelmeit, mígnem a frusztrációja olyan passzív-agresszív reakciókban kezdett el kiszakadni, minthogy „miért nem döntesz te, ha egyszer úgyis mindig jobban tudsz mindent?”

A pszichológus hangsúlyozza, hogy a konfliktuskerülés sosem fogja megóvni a szerelmet – sőt, éppen ellenkezőleg, fokozatosan rombolja azt. Bármennyire is kényelmetlen helyzetet teremtenek az adott pillanatban, az egészséges konfliktusok teszik lehetővé, hogy egy párkapcsolat fejlődni tudjon. Persze érdemes óvatosan, kicsiben kezdeni ezeket a beszélgetéseket, kiemelve, hogy a saját érzéseinket, gondolatainkat igyekszünk éppen kifejezni, nem a másikat hibáztatni. „Elutasítottnak éreztem magam, amikor az imént elvetetted az ötletemet. Beszélhetnénk róla?” Ugye mennyivel jobban hangzik, mint az előbbi, dühből kimondott mondat?

Baj, ha nem akarunk barátok maradni? Tényleg nem szabad haragudnom rá? 5 gondolat, amelyet ritkán hallhatsz a szakításról.

Irreális elvárások

A hollywoodi romantikus filmek alapján azt hihetnénk, egy igazi párkapcsolat arról szól, hogy két lelkitárs tökéletesen kiegészíti egymást. Csakhogy a valóság nem teljesen ezt. A valódi párkapcsolatok zűrzavarosak, és ha elvárjuk, hogy a partnerünk legyen a mindenünk, az szinte biztos út a csalódáshoz. Vegyük példaként Kamillát és Mikit. Miki szeretné, ha a párja is legalább annyira kalandvágyó lenne, mint a baráti köre. Eközben a nő arra vágyik, hogy Miki legyen annyira nyitott érzelmileg, mint amennyire nyitottnak Kamilla a saját nővérét ismeri. Mivel ezek az elvárások nem illettek a másikra, mindketten cserbenhagyva érezték magukat. Egészen addig, amíg fel nem ismerték, hogy senki sem tudja minden igényüket kielégíteni. A tanulság Bernstein szerint éppen ez: értékeljük mindazt, amit párunktól kapunk. Ami pedig nem teljesül a vágyaink közül a kapcsolaton belül, arra mindig ott vannak a barátok.

„Egy küszködő párkapcsolat megmentése mindig azt jelenti, hogy szembe kell néznünk a kellemetlen igazsággal. Nem könnyű, de megéri” – mondja a szakember. Hozzáteszi, érdemes rendszeresen időt és figyelmet szánni egymásra, illetve arra, hogy kibeszéljük, ha valamilyen sérelem ért. Fontos, hogy minden tisztázott konfliktusra győzelemként tekintsünk, és akár meg is ünnepelhetjük valahogyan. Ezenkívül fontos a hála: értékeljük mindazt, amit a másik hoz az életünkbe, és máris kevésbé fogunk neheztelni rá a problémák kapcsán is. „A szerelem nem egyik napról a másikra hűl ki. Lassan halványul el a kimondatlan szavak csendjében, a meg nem osztott félelmek súlya és az átgondolatlan elvárások terhe alatt. De van remény: ha ezeket a csendes gyilkosokat a felszínre hozzuk, adunk egy esélyt annak, hogy harcolni tudjunk a kapcsolatunkért” – zárja gondolait a pszichológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?