Orrspray autizmus ellen

Egy előzetes tanulmány arra az eredményre jutott, hogy az autizmussal élő gyerekek számára beadott oxitocint tartalmazó orrspray elősegítheti a szociális információk feldolgozásáért felelős agyi terület fejlődését.

A Yale Egyetem kutatói hangsúlyozták, hogy ez csupán egy előzetes tanulmány, és mindössze 7 autizmussal élő gyerek vett részt a kutatásban, a résztvevők csupán egyetlen adag oxitocint kaptak, és nem vizsgálták, hogy az agyi aktivitás megmutatkozik-e az autista gyerekek viselkedésében is.

Ennek ellenére a kutatók úgy nyilatkoztak, komoly reményeket fűznek a szerelmi hormonként is ismert oxitocin alkalmazásához az autista gyerekek kezelésében. "Az oxitocin jelentős szerepet játszik az érzelmi kötődés és a romantikus érzelmek kialakításában, ezért feltételezhető, hogy az alkalmazása segítséget nyújthat a szociális jelek és információk dekódolásában az autisták számára" - mondta Robert Ring, az Autism Speaks szervezet kutatási alelnöke, aki nem vett részt a kutatásban.

A Yale Egyetemen végzett tanulmány során a kutatók a hét autizmussal élő gyerek egyik felének oxitocint is tartalmazó orrsprayt, a másik felének pedig placebót adtak. Miközben a kutatók a funkcionális MRI segítségével folyamatosan figyelték a résztvevők agyi aktivitását, a gyerekeknek különféle szociális szituációkat feldolgozó teszteket kellet elvégezniük.

"Az eredményekből egyértelműen az látszott, hogy az oxitocin hatására az autista gyerekek agyában megnőtt a szociális viselkedésért felelős területek aktivitása, és ezek a területek gyakorlatilag szinte ugyanúgy funkcionáltak, mint egy normálisan fejlődő gyerek esetében" - nyilatkozta Ilanit Gordon, a Yale posztdoktori hallgatója, a tanulmány szerzője.

A tanulmány eredményeit a torontói Nemzetközi Autizmus-kutatási Konferencián ismertették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!