A COVID-járvány óta bezárva tartottak szüleik három kisgyereket, a rendőrség most bejutott a „horrorházba”

Végre kiszabadultak a spanyol villában bezárva tartott német gyerekek.


Kihozták a hatóságok a levegőre azt a három kisgyereket, akik négy éve éltek bezárva egy észak-spanyolországi villában, Oviedóban. Német családról van szó, 53 éves apjuk és 48 éves anyjuk tartotta fogva a kicsiket. A Bild című lap azt írja, amikor a hatóság bejutott a "horrorházba", és kihozta a levegőre a gyerekeket, ők euforikusan reagáltak, de voltak koordinációs problémáik a hosszú bezártság miatt.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Úgy tudni, szüleik azért nem engedték ki őket, mert rettegtek a koronavírus járványtól. Emiatt a gyerekeknek fejenként három darab maszkot kellett viselniük. A rendőröket kaotikus állapotok fogadták: kosz és szemét mindenhol. A lapok idézik az egyik nyomozó szavait:„A Covid mindannyiunkat érintett, de el kell gondolkoznunk azon, hogy hogyan hathatott ez ilyen szélsőségesen egy családra.”

A szülők kihallgatásukon elmondták: közösen döntöttek úgy, hogy a gyerekeket így védik meg a fertőzéstől. Jelenleg őrizetben vannak, a kicsiket pedig egy otthonban helyezték el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!