Szülés negyven felett: ők bevállalták!

Napjaikban nemcsak az átlagos nőkre, de a hírességekre is jellemző, hogy az életük egy későbbi szakaszában vállalnak csak gyermeket.

A nők későbbi gyermekvállalása mögött lehet tudatosság, de az is előfordulhat, hogy komoly egészségügyi probléma miatt nem születik korábban kisbabájuk.

Az Oscar-díjas Halle Berry 41 éves volt, amikor teherbe esett a kislányával, öt évvel később pedig újra gyermeket szült, egy egészséges kisfiút. "Nagyon sokat vártam arra a pillanatra, hogy végre gyermekem legyen" - mondta az első terhessége alatt a színésznő, aki saját bevallása szerint rengeteget készült arra, hogy végre anya lehessen.

A második terhesség viszont igazi meglepetésként érte."Soha nem gondoltam volna, hogy 46 évesen újra teherbe fogok esni, úgy éreztem, hogy már túlléptem azon a bizonyos határon."

Salma Hayek is 41 évesen vállalt gyermeket. Mint egy interjúban elmondta, bár félelmetes idősebb korban teherbe esni, mégis sokkal nyugodtabban áll a feladat elé. "Amíg fiatal az ember, nagyon sok mindent szeretne megvalósítani. Idősebb korban sokkal nyugodtabb, lazább az egész terhesség és az anyaság is, hiszen már rengeteg élményed van, nem kell görcsösen vágynod ezekre, és minden idegszáladdal a kisbabára tudsz koncentrálni".

Egyre több nő vállal gyereket negyven körül

Egyre több nő vállal gyereket negyven körül

Céline Dion kanadai származású énekesnő és férje, René Angelil évekig próbálkoztak, mielőtt a mesterséges megtermékenyítés segítségével végre megszülethetett a kisfiuk, René-Charles. 42 évesen lett várandós ikerfiaival, akiknek a születését több éves termékenységi kezelések , sikertelen lombikbeültetések, vetélések előzték meg. "Életem legnagyobb boldogsága az lenne, ha születne még egy gyermekem. Nem fogom feladni a próbálkozást" - nyilatkozta a meddőségéről nyíltan beszélő énekesnő.

A Született feleségek című sorozat sztárja, Marcia Cross 44 évesen lett anya, hosszas meddőségi kezelések után születtek ikerlányai. A színésznő nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy évek várakozása és küzdelmei után gyereket szülhetett, de egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy a nők túl sokat várjanak a gyermekvállalással . "A negyvenes éveinkben már nem kellene a gyermekvállaláson törni a fejünket" - mondta egy interjúban. Cross várandóssága egyáltalán nem volt problémamentes, magas vérnyomással, preeklampsziával küzdött, és végül sürgősségi császármetszésen esett át.

Susan Sarandon Oscar-díjas színésznőnek a húszas éveiben azt mondta az orvosa, hogy endometriózisa miatt valószínűleg soha nem lehet majd gyermeke. A híresség saját bevallása szerint viszonylag könnyen megbarátkozott a gondolattal, és örömmel rendezkedett be a gyermektelen életre . "Kilenc gyerek közül én voltam a legidősebb, legalább húsz unokahúgom és unokaöcsém volt, úgyhogy úgy éreztem, elég kisbabát dajkáltam. Soha nem éreztem úgy, hogy csak egy gyermek adhat értelmet az életemnek" - mondta, épp ezért meglepetésként érte, amikor teherbe esett . Fiait 42, illetve 45 évesen szülte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!