Így lehetne a népességfogyást megállítani

GDP-arányosan számolva Magyarország költi a legtöbb pénzt családpolitikára az egész világon, kiugró sikert mégsem tud felmutatni a kormány. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete megrendelt egy tanulmányt, ami megvizsgálta, hogy mi lehet ennek az oka.

A tanulmányból az index.hu idézett részleteket. A kutatásból a többi között kiderült, hogy a magyar támogatások leginkább a harmadik gyerek vállalását segítik, míg az első gyerekek mielőbbi megszületését kevésbé ösztönzi. Ez azért nagy baj, mert minél későbbre tolódik az első gyermek megszületése egy családban, annál kisebb az esély arra, hogy további gyerekeket vállalnak a szülők. Ezen a kutatók szerint az tud változtatni, ha az anyának van biztos állása, és vissza tud térni szülés után a munkaerőpiacra, a korábbi státuszának megfelelő pozícióba, ez viszont a jelenlegi magyar viszonyok között nem olyan egyszerű.

"Nem kell a nő, mert elmegy szülni" A magyar nők munkaerő-piaci lehetőségeiről, valamint a munka melletti gyermekvállalás nehézségeiről korábbi cikkünkében szakértőkkel beszélgettünk. Részletekért kattintson !

A tanulmányban azt is megállapították, hogy ugyan a népességfogyás megállítása elérhetetlen cél, de a lassítására van esély, ehhez azonban azon kívül, hogy első gyermekek mielőbbi megszületését kellene ösztönözni, komoly reformokra is szükség lenne.

A népességfogyás megállítása elérhetetlen cél. Forrás: 123rf

Vannak pozitív változások is

A kormány a tanulmányban dicséretet kapott a bölcsődei férőhelyek tervezett emelése miatt. Jelenleg egyébként a magyar gyerekek mindössze 16 százalékának jut bölcsődei ellátás, miközben például Belgiumban ez az arány 60 százalék. A bölcsődei lefedettség 1 százalékpontos növekedése a kutatása szerint 1,28 százalékkal növelné a születési valószínűséget. Azaz, ha sikerül 45 ezerről 70 ezerre növelni a bölcsődei helyek számát, ahogy azt a családvédelmi akciótervben vállalta a kormány, akkor ezzel évente 5400-zal növelné meg a megszülető gyerekek számát.

Létezhet-e boldogság gyerek nélkül? És egyáltalán, mi lehet az oka, ha egy nő vagy férfi nem akar szülővé válni? A szülés és népességcsökkenés kérdése a közbeszéd egyik állandó témája, utánajártunk hát, milyen motivációk szerint döntenek a magyarok. Korábbi cikkükért kattintson !

További intézkedésekre lenne szükség

A kutatás szerint a gyermekvállalásra leginkább a foglalkoztatottság, a stabil megélhetési és lakhatási körülmények hatnak. A lakásépítési támogatások 1 százalékpontos növelése például 1,2 százalékkal emelné meg a termékenységi arányszámot. De akkor is nagyobb eséllyel vállalnának gyereket a magyarok, ha a kormány az idősek gondozásában a jelenleginél nagyobb szerepet vállalna (ebben jelenleg nem teljesít valami jól a magyar állam), pedig az öregkori függőségi ráta, azaz a gondozásra szoruló idősek számának 1 százalékos csökkenése 1,6 százalékponttal növelné a termékenységi arányszámot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!