Hivatalos: Minden gyermeknek biztosítani kell az ügyeletet

Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány ideje alatt - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

A járvány miatt a települések polgármestereinek döntése alapján a bölcsődék és óvodák körülbelül felét zárták be, és jelenleg a bölcsődés és - óvodáskorú gyerekek csak három százalékánál élnek ezzel a lehetőséggel - mondta Novák Katalin. Kihangsúlyozta, hogy nemcsak a közvetlenül a veszélyhelyzetben érintett területeken dolgozók kérhetik az ügyeletet, hanem mindenki, aki munkahelyére bejárva dolgozik, és nem tud gondoskodni gyermeke felügyeletéről.

Sok vidéki játszótér zárva marad Több településen - a fertőtlenítés és a távolságtartás szabályaira ügyelve - már lehet edzeni a sportlétesítményekben. A koronavírus-járvány miatt lezárt játszótereket azonban a legtöbb helyen egyelőre nem, illetve csak fokozatosan nyitják meg. Részletek itt .

Emlékeztetett továbbá, hogy az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig csak nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük. Orvosi igazolásra tehát nincs szükség. A bölcsődei és óvodai ügyeletben foglalkoznak is a gyerekekkel, az iskolában pedig a digitális oktatáshoz eszközöket biztosítanak a tanulóknak, minden intézményben fertőtlenítenek, betartják a közegészségügyi előírásokat, és a dolgozók megfelelő védőfelszereléseket kapnak.

Egy ügyeleti csoportban maximum 5 gyerek lehet. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images
Egy ügyeleti csoportban maximum 5 gyerek lehet. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a munkaadók munkahelyi gyermekfelügyeletet szervezhetnek a dolgozóik 14 év alatti gyermekeinek reggel 6 és este 6 óra között. A munkaadónak csak bejelentési kötelezettsége van, a gyermekfelügyeletet biztosító személy alkalmazása után adókedvezményt kap, a szülőknek pedig ebben az esetben is nyilatkozniuk kell arról, hogy gyermeküknek nincs fertőző betegsége.

Novák Katalin elmondta, hogy a cél az, hogy mindenki biztonságban tudhassa a gyermekét, és semmi se akadályozza azt, hogy helytállhasson a munkahelyén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!