Betilthatják az energiaitalokat a fiatalkorúaknak

Az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja Hollik István és Nacsa Lőrinc. A kormánypárti országgyűlési képviselők mindezt közös videónyilatkozatukban jelentették be kedden.

„Mind a ketten háromgyermekes édesapák vagyunk, így a gyermekvédelem nálunk a politikai feladaton túl szülői kötelességet is jelent” – fogalmazott a felvételen Hollik. Hozzátette, jól látják a gyermekekre leselkedő veszélyeket, amelyek egyike az energiaitalok akár mindennapos fogyasztása. Az elmúlt négy esztendőben a mentőszolgálat évente átlagosan száz esetben látott el 18 év alatti gyereket energiaital fogyasztása miatt. Ez teljesen világossá teszi, hogy a termékek fogyasztása ebben a korosztályban egészségügyi kockázatot jelent.

Milyen panaszokat okozhatnak az energiaitalok rendszeres vagy túlfogyasztása? Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke adta meg a választ.

Frakciótársa, Nacsa Lőrinc egy tavalyi esetet külön is felidézett. Hatvanban szívleállás miatt halt meg az iskolában egy 14 éves fiú, aki az eset előtt is energiaitalokat ivott. Nacsa szerint sok tanár pedig arról számol be: gyakori, hogy a gyerekek 10-11 óra környékén elalszanak az órán, mert akkor múlik el az iskolakezdés előtt elfogyasztott energiaitalok hatása. „Egyértelmű tehát, hogy ebben az ügyben lépnünk kell” – jelentette ki a képviselő, az alkoholtermékekhez hasonló besorolás mellett érvelve.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!