Ettől féltek: továbbterjedt a száj- és körömfájás

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát - közölte Nagy István agrárminiszter.

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát, a létesítményt zár alá vették, kezdődik a felszámolás - jelentette be a közösségi oldalán az agrárminiszter.

Nagy István közölte, hogy a vírus a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban jelent meg. A gyanús eset bejelentését követően az állategészségügyi hatóság haladéktalanul mintát vett, a fertőzést a laboratóriumi vizsgálat eredménye délutánra megerősítette. A telepet azonnal zár alá helyezték, a járványügyi protokoll szerinti intézkedések megkezdődtek.

Az állatokat a vírus terjedésének megakadályozása érdekében vakcinázzák, emellett 3 kilométeres védőkörzetet és 10 kilométeres megfigyelési körzetet jelöltek ki. Várható, hogy a korlátozás alá eső területek kiterjesztésére is sor kerül. Az állategészségügyi hatóság munkatársai a helyszínen előkészítik a teljes állomány, vagyis mintegy 600 tejelő tehén felszámolását. Hozzátette, hogy a járványügyi nyomozás elkezdődött az esetleges mulasztások és lehetséges kontaktgazdaságok felkutatása érdekében, a védőkörzetekben pedig haladéktalanul megkezdik a fogékony állatok számbavételét, és mintát vesznek az állományokból.

A ragadós száj- és körömfájás a világ egyik legfélelmetesebb állatbetegsége. Ennek oka nem csak a betegség megjelenésében és lefolyásában keresendő, leginkább a gazdasági károk okoznak jelentős problémákat. A vírus veszélyeiről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk.

A tárcavezető ismét kiemelte, hogy a ragadós száj- és körömfájás emberre nem veszélyes, és az élelmiszerlánc biztonságát sem fenyegeti. A szakemberek megtesznek minden szükséges lépést azért, hogy a vírus ne terjedjen tovább - mondta Nagy István, egyúttal arra kérte az állattartókat és minden érintettet, hogy szigorúan tartsák be az óvintézkedéseket, kísérjék fokozott figyelemmel az állatok egészségi állapotát. Ez a vírus rendkívül ragályos, akár 2 hétig is lappanghat, az állattartók felelőssége tehát jelentős - hangsúlyozta.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!