Tűz ütött ki egy hamburgi kórházban, többen meghaltak

Hárman meghaltak és 34-en megsérültek egy hamburgi kórházban keletkezett tűzben szombat éjjel.

A lángok éjfél körül csaptak fel a Marienkrankenhaus kórház idősosztályának egyik földszinti kórtermében, és a külső homlokzaton keresztül gyorsan átterjedtek az első emeletre – közöltee Lorenz Hartmann tűzoltósági szóvivő. „Több embert, köztük idős és mozgáskorlátozott betegeket kellett kimenekíteni a folyosókon, részben az ablakokon keresztül” – tette hozzá. A halálos áldozatok felnőttek, a sérültek között kórházi dolgozók is vannak.

halálos áldozatokat is követelő kórháztüzet fékeztek meg a tűzoltók szombat hajnalban Hamburgban
Halálos áldozatokat is követelő kórháztüzet fékeztek meg a tűzoltók szombat hajnalban Hamburgban. Fotó: Getty Images

A tűzoltóság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és mintegy 20 perc alatt ellenőrzés alá vonta a tüzet, megakadályozva, hogy a lángok átterjedjenek más betegszobákra vagy környező épületekre. A tűz oka egyelőre nem ismert.

A katolikus egyház által fenntartott Marienkrankenhaus Észak-Németország egyik legnagyobb egyházi kezelésű kórháza. Hatszáz ággyal rendelkezik, és minden évben mintegy 93 ezer beteget ápolnak benne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!