Támaszod lehet valaki, akivel sohasem találkoztál?

Több paraszociális, azaz egyoldalú kapcsolat lehet jelen az életünkben olyan emberekkel, akikkel sosem találkoztunk. De vajon jót tesznek-e nekünk?

Bár elsőre talán egészségtelennek tűnhet, ha egyre több időt és energiát teszünk egy influenszer követésébe, de haszna is lehet az érintettek számára egy új kutatás szerint - írja az IFLScience. Ezeket az egyoldalú kapcsolatokat hívjuk paraszociálisnak: ilyenkor az egyén olyan módon kötődik valakihez, amit a másik nem tud viszonozni. A legtöbb esetben az sem valószínű, hogy a való életben találkozzanak.

Az Essexi Egyetem munkatársai ezer 16 év feletti résztvevővel készítettek kutatást a témáról. Arra voltak kíváncsiak, hogy az érzelmi igényeiket mennyire elégítették ki a kétoldalú, illetve a paraszociális kapcsolatok. Első két tanulmányukban arra az eredményre jutottak, hogy az erős paraszociális kapcsolatok - például youtuberekkel vagy más online tartalomgyártókkal - érzelmileg kielégítőbbek lehetnek, mint a kétoldalú, de gyengébb kapcsolatok, például egy munkatárssal vagy egy szomszéddal.

paraszociális kapcsolat
Az egyoldalú, paraszociális kapcsolatok is segíthetnek egy krízishelyzetben. Fotó: Getty Images

A harmadik vizsgálatban arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek a paraszociális kapcsolataikhoz fordulnak-e, amikor érzelmi támogatásra van szükségük, például társas értelemben vett visszautasítás esetén. Ennek részeként azt kérték a résztvevőktől, hogy egy olyan eseményről írjanak, amikor valaki, akivel erős kapcsolatuk volt, megbántotta vagy támogatta őket. Ezután meg kellett nevezniük azt a youtubert, akiről azt gondolták, hogy a legjobban ismerik, és értékelniük kellett, hogy az influenszer hogyan reagálna egy ilyen szükséghelyzetben.

Dr. Veronica Lamarche, a tanulmány szerzője szerint az ilyen pillanatokban sokan csak még biztosabbak lettek abban, hogy a paraszociális kapcsolatuk meg tudná adni nekik azt, amire szükségük van. Ezek az eredmények nem csak azokra voltak igazak, akikről azt hinnénk, hogy beleillenek abba a sztereotípiába, akik a legtöbb idejüket egyedül, online töltik. "Ez nem egy utolsó menedék a nagyon fiatalok vagy magányosak számára. Eredményeink szerint bármilyen korú ember érezhet erős kötődést egy kitalált személy, egy híresség, vagy egy influenszer irányába, akivel sohasem találkozott" - mondta Lamarche.

Ezzel együtt az is kiderült, hogy a paraszociális kapcsolatok nem tekinthetők a legtámogatóbbnak. "Az erős kétoldalú kapcsolatok, mint egy párkapcsolat vagy egy közeli barátság, mindig a legszorosabbnak, a legreszponzívabbnak és a leghatásosabbnak bizonyultak akkor, amikor az ember érzelmi szükségleteinek kielégítéséről volt szó" - folytatta. Lamarche ugyanakkor úgy gondolja, hogy eredményeik alapján a paraszociális kapcsolatoknak van szerepük az ember életében. "A paraszociális kapcsolatok fontos részei pszichológiai eszköztárunknak, mert úgy érezhetjük általuk, hogy vannak olyan emberek, akik megerősítenek és támogatnak a bajban. Akkor is, ha sosem találkoztunk velük" - magyarázta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!