A stressz nem kibekkelhető, de van megoldás!

Ahány forrása van a munkahelyi stressznek, annyi megoldási út is létezik. Esztergályos Cecíliát a premierek, Barabás Évit a napi élő műsor, Geszti Pétert pedig a határidős és kreatív megoldást igénylő feladatok égetik örökké.

Mindenki másra esküszik

Esztergályos Cecília művésznő a buktára esküszik, Barabás Évi televíziós műsorvezetőt legjobban a séta és a futás regenerálja, a szabadműves szövegelő Geszti Péter pedig nem enged a napi hatórányi alvásból. De hogy is megy ez náluk pontosan?

Az ember azt gondolná, hogy Esztergályos Cecília hivatásából adódóan hangosan éli meg a munkahelyi konfliktusait.

Pedig nem. A művésznő híresen konfliktuskerülő hírében áll, és saját bevallása szerint messze menekül attól a helytől, ahol nézeteltéréssel kerülhet szembe. Egy színész számára sok minden okoz stresszt: ha egy előadás nem a tervek szerint sikerül, ha kiveszik a darabból, ha olyanba teszik be, ami - finoman szólva - nem áll közel az ő világához. Ezekkel mind kénytelen valamennyi színész szembesülni, hiszen mindez a munkájukkal jár. S hogy a művésznőnek milyen fegyvertáram van ellene?

"Először is, a legfontosabb alapelvem, hogy nem hagyom magam tönkretenni. Innen indulok. Egy kolleganőm esetében sajnos elég közelről tapasztaltam, milyen komoly idegrendszeri problémákat tud okozni a folyamatos stressz. Ennyit pedig soha semmilyen munka okozta konfliktus nem ér meg. Szóval, a konfliktusokra én válaszként egyszerűen bólogatok, és többnyire igazat adok a másiknak" - vallja magáról a művésznő, majd így folytatja: "Ezzel sokszor el is veszem a dolgok élét, és máris nyugodtabbnak érzem magam. Máskor, ha ez nem működik, egyszerűen felállok, és kisétálok abból a helyzetből. Indulatok és ajtócsapkodás nélkül. Igyekszem megőrizni a hidegvéremet és a jó kedvemet ilyenkor is, és arra gondolni, ez az egész csak játék. Színjáték. Pont, mint a színpadon. Amikor idáig eljutok, már túl is vagyok az egészen."

Valóban nem szabad túlságosan mélyen átélni ezeket a helyzeteket. Kis távolságtartással az ember egész jól ellehet, s bár igaz, hogy a stressz nem kibekkelhető, sok mindent tehetünk ellene. A művésznő megosztja velünk még egy titkát: a buktáét! "Ha valaki olyasmit mond, ami nekem nem tetszik, egyszerűen becsukom a fülemet, és egy jelentés nélküli mondatot ismételgetek magamban: 'Na, egyél te is sok buktát!' Persze csak magamban, mert ha kihallatszana, már ott is lenne egy újabb konfliktus..."

Inkább nagyban nézem a dolgokat

Barabás Évi, az RTL Klub műsorvezetője egyszer élő adásban próbálta ki, milyen pulzusszám-emelkedést vált ki a munkája.

"Amikor egy felmérés alkalmával kiderült, hogy az élő műsor nagyobb stresszforrásnak számít, mint a műsorra való felkészülés és a szerkesztés, rendkívül furcsállottam, mert én ezt pont fordítva érzem" -mondja a népszerű műsorvezető. Majd gyorsan hozzáteszi: "Az ilyen jellegű stressz kivédhetetlen, épp ezért a munkából adódó egyéb konfliktusokat igyekszem elkerülni. Többnyire diplomatikusan oldom meg a helyzeteket, megtanultam, hogy sokat segít, ha az ember kicsit felülemelkedik a problémán. Inkább nagyban nézem a dolgokat, így sok apró gond és kellemetlenség megelőzhető."

Évi hajlamos rá - bár már javulást mutat -, hogy túlvállalja magát munkával. "Most épp egy ilyen időszakban vagyok, a fizikai teljesítőképességem határán. Ilyenkor a megoldást az jelenti, hogy nagyon szigorúan trenírozom magam: ettől eddig tart a feladat, és ekkor befejeződik" - vall magáról. Otthon már nem dolgozik, hétvégén pedig kikapcsolja a munkahelyi telefonját és leteszi az óráját. Ez utóbbi jelenti számára a szabadságot, az idővel való szabad gazdálkodás lehetőségét. Levezetésként a kutyájával fut vagy sétál, reggelenként pedig nyújtógyakorlatokat végez, mert nála a stressz és a túlterheltség legtipikusabb fizikai megnyilvánulása a nyak- és hátfájdalom. Ezért reggelenként néhány percig jógaszerű nyújtógyakorlatokat végez. "Azt hiszem, az ilyen típusú rövid tornára mindenkinek van ideje, és az izmaink meghálálják!"- említi a műsorvezető.

Természetesen mindemellett nagyon fontosnak tartja a nyugodt alvást is. Többek között azt is elárulja, hogy igazán a kerti munka kapcsolja ki, ahogy "szöszmötöl" a kertben, gyönyörködik a virágokban, fákban, madarakban, s ettől teljesen megnyugszik, kikapcsolódik. "Ilyenkor jön rá az ember, hogy a világ sokkal színesebb, szebb és kerekebb annál, minthogy a munka, a folyamatos stressz foglyul ejtse. Van ellene megoldás, amit érdemes módszeresen, apró lépésekben elkezdeni"- javasolja végezetül Évi.

Geszti-stresszteszt

Geszti Péter szabadúszó alkotó. Ami azt is jelenthetné, hogy nem kell mindennap szembesülnie a munkahelyi konfliktusok okozta stresszel, de ez persze nem így van.

Neki kevés "beülök az íróasztal mögé" munkahelye volt, azonban bármilyen csapatmunkánál óhatatlanul megjelenik a konfliktus.

"Engem legjobban a határidőkkel járó stressz visel meg. Ilyen volt legutóbbi munkám, a Nemzeti Vágta megszervezése is. Nem kifejezetten a szellemi részére gondolok, hiszen azzal már régen elkészültünk, hanem maga a gyártás, a logisztikai feladatok levezénylése jelentett megmérettetést. Mint kiderült, olyan sokismeretlenes egyenlettel kerültünk szembe, ami rengeteg napi feszültséget, és hát sajnos kisebb konfliktusokat, sértődéseket gerjesztett."

Ezekben a helyzetekben, az idő szorításában, a szó szerinti vágtában a legnehezebb az, hogy az ember tudjon ember maradni, akkor is, ha éppen "vadállati" indulatok feszültek benne. "A konfliktusok közepette a méltóságunkat kell megőrizni magunk és mások miatt is, hogy lehetőleg ne okozzunk sérüléseket. Megtanultam, hogy sokszor bele kell nyugodni a dolgokba, akkor is, ha valójában mást tennénk" - mondja a médiafenomén. "Természetesen ez is egyfajta fegyver a stressz ellen. Hosszú évek tapasztalata pedig azt mutatja, egyáltalán nem omlik össze a világ attól, ha éppen nem úgy sikerül valami, mint ahogy elterveztem" - vallja a higgadt sztár.

Korábban annyira túldolgozta magát, hogy sikerült a fizikai teljesítőképessége határára jutni. Csak azt vette észre, mintha furcsán, össze-vissza kalapálna a szíve. Ez elég volt ahhoz, hogy megálljt parancsoljon magának és lassítson a tempón. "Évek óta nem engedek abból, hogy hetente legalább háromszor sportoljak: többnyire teniszezem vagy futok. Napi 6-8 órát alszom, visszafogottan élek és táplálkozom, igyekszem semmit nem túlzásba vinni. A napi munka stressz, bár az én esetemben ezt nem a klasszikus főnök-beosztott munkahelyi viszony okozza. Elkerülhetetlen, de jó, ha tudjuk, hogy megoldások mindig vannak, minden nehéz helyzetre"- adja útravalónak Geszti.

Tanuljuk meg kezelni a munkahelyi stresszt!

A munkahelyi stressz kezelhető, leküzdésére különféle módszerek léteznek. Próbáljuk ki akár a hírességek technikáit, vagy dolgozzunk ki saját ötleteket. Ezzel mindenképpen jót teszünk a szívünknek, hiszen a stressz egyike a szív- és érrendszeri betegségeket kiváltó rizikófaktoroknak.

Néhány tipp a stresszkezelésre

  1. Ahhoz, hogy a stressz ne merítsen ki hosszú távon, fontos, hogy megtanuljuk felismerni és megoldani azokat a helyzeteket, amelyek szorongást vagy agressziót váltanak ki belőlünk.
  2. Bármennyire sok dolgod is van, próbáljunk meg egy időben csak egy feladattal foglalkozni.
  3. Ehhez segítség lehet, ha minden hét elején - aztán minden nap reggelén - átgondoljuk a fő feladatokat, és listát írunk róluk. Ne próbáljunk görcsösen ragaszkodni ehhez a listához, inkább csak iránymutatásként szolgáljon.
  4. A jó hangulat kellemesebb munkahelyi légkört teremt. Ismerjük meg jobban a kollégáinkat, olykor beszélgessünk velük ne csak munkáról.
  5. Egy szépen berendezett, szobanövényekkel ellátott iroda otthonosságot sugároz, ami az ember lelki erejét is "megnövelheti".
  6. Streszhelyzetben tudatosan igyekezzünk lelassítani a légzést. Ezzel azt üzenjük az idegrendszernek, hogy megnyugodhat, nincs vészhelyzet. Máris képesek leszelünk higgadtabban szemlélni az eseményeket.
  7. Ha problémánk adódik valamelyik kollégánkkal, igyekezzünk mihamarabb rendezni a helyzetet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!