Minden kiderül a kórházi fertőzésekről

Jogos igény, hogy közérthetőek legyenek a kórházi fertőzésekről szóló adatok, és ebben lesz előrelépés. Legalábbis erre tett ígéretet az egészségügyért felelős helyettes államtitkár.

Mészáros János azt ígérte, napokon belül elérhetőek lesznek a 2016-os fertőzéses esetekről szóló adatok. Az RTL Klub Híradója a hétvégén számolt be arról, hogy szeptember elsején kellett volna közzétenni a tavalyi jelentést, de ez nem történt meg.

Nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzésekről szóló adatok
Nyilvánosak lesznek a kórházi fertőzésekről szóló adatok

Mészáros János elmondta, hogy a közérthető, teljesen tiszta és világos, fertőzésekkel kapcsolatos magyarázat jogos igény a betegszervezetek részéről. Majd pedig megígérte, hogy ezzel kapcsolatban lesz előrelépés.

De figyelmeztetett arra is, hogy lehetnek veszélyei annak, ha kórházakra lebontva jelennek meg az adatok. Közölte, ha valaki nem ismeri a mögöttes információkat, folyamatokat, és csak sterilen a számokat nézi, akkor nagyon-nagyon tévútra vezethetnek ezek a statisztikai adatok, és téves következtetéseket vonhatunk le belőlük.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint a kézfertőtlenítés hiánya és a rossz higiénés körülmények a legfőbb okai a kórházi fertőzéseknek . Elmondásuk szerint az a baj, hogy még csak szemléletváltás sem történik, hiszen nincs például elég kézfertőtlenítő a kórházakban.

Fertőzések, melyeket a kórházban kaphatunk el Nozokomiális fertőzéseknek nevezzük azokat a fertőzéseket, amelyek kórházi tartózkodás alatt, illetve a kórházból való távozás után jelennek meg. Pontosan milyen fertőzésekről van szó, és mit tehetünk ezek ellen? Itt írtunk róluk korábban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!