"Aznap mindent elvesztettem" - 33 évnyi kóma után elhunyt egy olasz nő

A nő még 1992-ben szenvedett súlyos autóbalesetet, életének több mint a felét kómában töltötte.

Elhunyt Luigina Brustolin, aki az elmúlt 33 évet kómában töltötte - számol be a tragikus esetről a Daily Mail. A nőt haláláig az édesanyja ápolta, majd több mint egy évtizedet töltött egy intézet gondozásában.

A baleset 1992. május 23-án történt. Az akkor 27 éves Luigina Brustolin egyéves kislányával, Sarával utazott az olaszországi Treviso tartományban, amikor gépjárműve összeütközött egy Nissan Primerával, amelyet egy 46 éves olasz férfi vezetett. A kis Sara 35 napig volt intenzív osztályon, mielőtt nem sokkal második születésnapja előtt, 1992. június 29-én belehalt sérüléseibe, miközben fiatal édesanyja, aki súlyos fejsérülést szenvedett, kómába esett.

Férje, aki a baleset idején mindössze 26 éves volt, a helyi médiának akkor azt mondta: "Aznap reggel [...] mindent elvesztettem, és az életem teljesen megváltozott." A lapnak nyilatkozva elmondta, hogy az utolsó óráiban a kislánya mellett volt, az orvosok pedig figyelmeztették, hogy a legrosszabbra kell felkészülnie. A kislány a temetése napján töltötte volna be a második évét.

A nőt a baleset után 17 évig, egészen a haláláig gondozta az édesanyja, ezt követően Luigianát egy idősek ellátását végző intézménybe szállították. Közeli rokonai és barátai rendszeresen látogatták, és azt mondták, hogy csak nagyon ritkán reagált az ingerekre, de néha nyitogatni próbálta a szemét. Február elején, 60. születésnapja körül romlani kezdett az állapota, ami miatt a helyi kórházba szállították. Az olasz sajtó szerint február 7-én elhunyt, miután 33 évet kómában töltött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!