Izomgyengeség: mit érdemes tudni róla?

Az izomgyengeség (idegen szóval: myastenia) az izmok erejének hiányát jelenti. Milyen tünetei lehetnek, milyen mechanizmusok állhatnak a hátterében és milyen kritériumok alapján osztályozzák ezeket a betegségeket az orvosok?

Az izomgyengeséget, vagyis az izmok erejének elveszítését két nagyobb csoportba oszthatjuk: a valódi izomgyengeség (neuromuszkuláris gyengeség) olyan betegségeket ír le, melyeknél az izmok által kifejtett izomerő kevesebb, mint az elvárható lenne. Ezen betegségek közé tartozik például az izomdisztrófia .

Izomfájdalom: mitől fáj, hogy csillapítsuk? Az izmokból sok száz van, és szinte bármelyik tud fájni. Mozgás után vagy a rossz testtartástól, esetleg az influenza tüneteként. Lássuk, mit kell tudni az izomfájdalmakról! Az érzékelt izomgyengeség (nem-neuromuszkuláris gyengeség) esetében azonban a beteg csak úgy érzi, hogy sokkal több energiabefektetésre van szüksége ahhoz, hogy egy izomnál erőt fejtsen ki, azonban az izomerő normálisnak tekinthető. Ez jellemző például a krónikus fáradtság szindrómára . Esetenként előfordulhat, hogy az izomgyengeség megerőltetést, igénybevételt követően jelentkezik, azonban nem keverendő össze az izomfáradtsággal.

Az izomgyengeséget csoportosíthatjuk az ellen is, hogy mely izmokat érinti. Az úgynevezett proximális izomgyengeség inkább azokat az izmokat érinti, melyek a törzshöz közelebb találhatóak, míg a disztális izomgyengeség a végtagok izmainak gyengeségét jelenti.

Az izomgyengeség (idegen szóval: myastenia) az izmok erejének hiányát jelenti

Az izomgyengeség (idegen szóval: myastenia) az izmok erejének hiányát jelenti Az izomgyengeség súlyosságát egy hatfokozatú skála alapján határozzák meg. A 0-dik szint mindenféle izomösszehúzódás hiányát jelzi, míg az ötös szint a normális izomerőt. Az első szintnél észrevehető némi összehúzódás, de az ízületnél nem érzékelhető elmozdulás. A második, harmadik és negyedik szintnél az ízületek is mozdulnak, azonban nem biztos, hogy a külső "ellenállással" szemben is képes erőt kifejteni a beteg.

A myastenia hátterében meghúzódó mechanizmusok érinthetik az izomsejteket, illetve azokat az idegeket is, melyek az agyból az izmokhoz húzódnak, és elektromos impulzusok segítségével irányítják az izmok mozgását. Egy 2008-ban megjelent tanulmány az izomgyengeséget a kalciumhiánnyal hozta összefüggésbe. Sokáig élt az a közkeletű elképzelés, hogy az izmokban felhalmozódó tejsav felelős az izomlázért, illetve az izomgyengeségért.

A tejsav hatásaival kapcsolatban azonban jóval több a bizonytalanság, és a szakemberek szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a tejsav izomgyengeséget okoz. Azonban a tejsav felboríthatja a szervezetünk elektrolit-egyensúlyát, és ezzel közvetve hathat az izmok erőkifejtési képességeire.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!