A világ vérnyomása egyre nő

Jelenleg egymilliárd ember szenved a világon magas vérnyomástól, és számuk 2025-re meghaladja a másfél milliárdot.

A probléma nem csak a mind kövérebb nyugati lakosság körében tapasztalható, egyes afrikai országokban is terjed. A magas vérnyomás globális hatásait vizsgáló első átfogó tanulmány szerint a világ kormányainak ugyanolyan együttműködésre lenne szüksége e betegség elleni küzdelemben is, mint a különböző járványok esetében - számolt be róla a NG.

A páciensek addig nem veszik komolyan a szimptómákat, amíg valamilyen szervük nem károsodott. Eközben a magas vérnyomás döntő oka az agyvérzéseknek, a vesebetegségeknek, de komoly szerepe van a vakság, sőt a szellemi hanyatlás kialakulásában is. A magas vérnyomás esetében a diéta és a mozgás általában segíthet, de ha ez nem elegendő, alkalmazhatók a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek is.

Washingtonban a kérdés szakértői a héten tartanak találkozót. Az általuk készített globális jelentés szerint a magas vérnyomás elleni harcban valóságos forradalom szükséges, mert 2025-re előreláthatólag 1,56 milliárdan szenvednek már a kórtól.

A szakértők szerint elsősorban az étkezési szokásokon kell változtatni, főleg a fekete amerikaiak körében, ott ugyanis csaknem minden második ember szenved magas vérnyomásban. Hasonlóan rossz a helyzet a latin-amerikai országok közül Mexikóban, Venezuelában és Paraguayban, ahol minden harmadik személyt érinthet a betegség. A betegek számának drámai növekedése a fejlődő országokban várható, így Indiában és Kínában.

2007-05-17 12:39

Forrás: National Geographic

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!