Orrváladék: ettől függ a színe

Az orrváladék színe sokat elárulhat egészségi állapotunkról, így akár fertőzésekre és egyéb problémákra is felhívhatja a figyelmet.

Az orrváladék fontos szerepet tölt be egészségünk megőrzésében azáltal, hogy nedvesen tartja a légutakat és csapdába ejti az olyan betolakodókat, mint a por, a baktériumok, vírusok és pollenek. Szervezetünk folyamatosan termeli ezt a váladékot, amelynek zöme a gyomorba csorog le, ahol a savas környezet elpusztít minden benne megtapadt organizmust. Normál esetben a váladék áttetsző, folyós állagú. Ha azt viszont tapasztaljuk, hogy megváltozik a színe, vagy akár az állaga, az különféle egészségügyi problémákra hívhatja fel a figyelmet. Az alábbiakban a Clevelandi Klinika gyűjtése alapján vesszük sorra, mit jelenthetnek az egyes színárnyalatok.

orrfújás, fiatal férfi zsebkendővel
Az orrváladék színe sok esetben árulkodó jel lehet. Fotó: Getty Images

Fehér színű orrváladék

A besűrűsödő, fehér váladék jellemzően az orrdugulás jele. A gyulladt és duzzadt szövetek között lelassul a váladék áramlása, amely így veszít a nedvességtartalmából, végeredményben pedig sűrűbbé, zavarosabbá válik. Az orrdugulás sok esetben légúti fertőzés, például megfázás következménye.

Sárga színű orrváladék

A sárga szín arra utalhat, hogy az immunrendszer már egy ideje felvette a küzdelmet a légúti fertőzéssel. Az árnyalatot a fertőzés helyszínén, illetve az orrváladékban felgyülemlő fehérvérsejtek adják. Ilyenkor persze egyéb tüneteket is tapasztalhatunk, amennyiben valóban fertőzés okozza a panaszt, beleértve akár rossz közérzetet vagy lázat.

Zöld színű orrváladék

Hasonlóképpen az egyre nagyobb számban felgyülemlő elhullott fehérvérsejtek nyomán kaphat zöldes árnyalatot az orrváladék, többnyire hosszabb ideje fennálló fertőzés esetén. Fontos hangsúlyozni, hogy amennyiben egy náthaszerű megbetegedés 10-12 nap elteltével sem javul érdemben, mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Előfordulhat ugyanis, hogy bakteriális fertőzés okozta orrmelléküreg-gyulladás áll a háttérben. Mindazonáltal önmagában az orrváladék színéből nem lehet megmondani, hogy vírusok vagy baktériumok okozzák-e a bajt.

Piros vagy vörös színű orrváladék

A pirosas szín megjelenése az orrváladékba vérzésre utal, amely mögött a nyálkahártya kiszáradása, irritációja vagy egyéb módon létrejövő sérülése egyaránt meghúzódhat. Ha csak néhány csepp vérről van szó, akkor nincs ok az aggodalomra. Nem ritka például, hogy a megfázás miatti gyakori orrfújás vezet enyhe vérzéshez.

Barna színű orrváladék

Általában alvadt vér jelenlétére utal a barna árnyalat, illetve nem ritka akkor sem, ha valahol sok port lélegzünk be.

Fekete színű orrváladék

Legtöbbször szintén a belélegzett por miatt feketedhet be az orrváladék. Rendkívül ritkán viszont gombás fertőzés tünete is lehet ugyanez. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy ez utóbbi valóban nagyon ritkán fordul elő, és többnyire olyan embereket érint, akik immunrendszere valamilyen okból legyengült, emiatt pedig jó eséllyel eleve orvosi kezelés alatt állnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!