Meglepő ok állhat a visszatérő nátha mögött

Kevés szülő gondolná, de előfordul, hogy a babák visszatérő légúti panaszait reflux okozza. Mutatjuk, milyen jelekre figyeljünk még, és hogyan javíthatjuk a kicsi közérzetét.

Refluxbetegség is állhat a háttérben, ha a náthás megbetegedések gyakran ismétlődnek a babánál, és egyéb tünetek is jelentkeznek. Az összefüggésről dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa beszélt.

A reflux kezelést igényel

Reflux esetén a gyomorsavval és emésztőnedvvel elkeveredett gyomor- és nyombéltartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe. Ez a jelenség egészséges csecsemőknél is bekövetkezik egy kiadós étkezést követően, ilyenkor a „feleslegtől” bukás formájában szabadulnak meg. Ez nem feltétlenül jelez minden esetben problémát, okozhatja az is, ha a baba nagyobb mennyiséget fogyasztott egyszerre, vagy kapkodva, túl gyorsan lakott jól. Ha azonban valóban reflux áll a gyakori bukások hátterében, azt fontos mielőbb felismerni és kezeltetni, mert ellenkező esetben súlyos szövődményeket is okozhat.

reflux, nátha
Előfordul, hogy a babák visszatérő légúti panaszait reflux okozza. Fotó: Getty Images

Így vezethet légúti problémákhoz

Egy ilyen lehetséges szövődmény lehet a gyakori légúti panaszok jelentkezése. A visszaáramló gyomortartalom nemcsak a nyelőcsövet, de a légcsövet, légutakat is irritálhatja, az érzékeny nyálkahártyán gyulladásokat okozhat. Ez is közrejátszhat abban, hogy a refluxos babáknál gyakoribbak a felső légúti betegségek. Orrdugulás, nátha, visszatérő köhögés, valamint fülfertőzések jelentkezhetnek, esetenként légzéskimaradás is előfordulhat.

A reflux tünetei

A csecsemők fejletlen emésztőrendszere miatt, pici babáknál gyakori az étkezések utáni bukás. Kóros állapotként onnantól kezeljük, ha ezek az esetek gyakran előfordulnak, inkább hányás formájában jelentkeznek a tünetek – magyarázza dr. Balogh Ádám.

  • Figyelmeztető jel lehet, ha a csecsemő gyakran csuklik, tüsszög, köhécsel vagy böfög, emellett erős szájszag is kialakulhat náluk.
  • A nyelőcsőbe visszaáramló gyomorsav rövid idő alatt gyulladásokat idézhet elő az érintett területen, ezért a csecsemő számára a nyelés fájdalmassá válhat.
  • A fájdalom miatt a baba nyugtalan, rosszul alszik, elutasíthatja az evést.
  • A reflux jele lehet, ha sokszor hátrafeszíti a nyakát és hátát, mert így megnyúlik a nyelőcső, ami enyhíti a kellemetlen érzést.
  • A gyakori bukások és hányás következtében a reflux tünete lehet akár a súlyfejlődés elmaradása is.

Korai diagnózissal a szövődmények megelőzhetők

Ha idejében felismerjük a tüneteket és orvoshoz fordulunk, kivizsgálással a reflux megállapítható és még a súlyosabb szövődmények előtt kezelni lehet a betegséget. Ebben sokat segíthet, ha a kicsit egy nap több alkalommal, kisebb adagokban tápláljuk, többször, hosszabban büfiztetjük és az ágy fejvégét kicsit megemeljük. A tápszer cseréjével, vagy az ahhoz, vagy az anyatejhez kevert sűrítővel is csökkenteni lehet a bukások számát.

Jó hír, hogy a panaszok nagyjából a kicsi fél- vagy egyéves kora körül – az emésztőrendszer fejlődésével, a szilárd táplálékok bevezetésével és a kicsi mozgásának változásával (kevesebb időt tölt fekve) – rendszerint megszűnnek. Addig azonban, az amúgy ritka szövődmények – súlyfejlődés elmaradása, nyelőcsőszűkület – megelőzésének érdekében szükséges lehet kezeltetni a betegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!