Beperelhetik Hollandiát a nemek közti bérszakadék miatt

Hollandiában két bírónő pert indítana az állam ellen, amiért nem szüntette meg a férfiak és nők közti bérszakadékot az igazságszolgáltatásban.

A bírónők, akiket a nők jogaival foglalkozó Clara Wichmann Bureau alapítvány támogat, a kormánynak szerdán átadott levelükben egy új, rögzített bértábla bevezetését követelik. Ez az igazságszolgáltatásban kiegyenlítené a nemek közötti, átlagosan 8 százalékos bérkülönbséget. Céljuk továbbá, hogy az állam kárpótolja a nőket a diszkriminatív rendszer miatti jövedelemelmaradásért. Amennyiben az állam két héten belül nem válaszol keresetükre, akkor panaszt nyújtanak be a Holland Emberi Jogi Intézethez - írták az NlTimes hírportálhoz eljutott levélben.

eurócentek női kézben
A női munkavállalók bérezése a holland igazságszolgáltatásban is elmarad a férfiakétól. Fotó: Getty Images

Marlies Vegter, a Clara Wichmann Bureau egyik munkatársa a NOS közszolgálati médiának adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy az igazságszolgáltatásban tapasztalható "illegális bérszakadék" egyes esetekben akár 10 százalékos is lehet. Ugyanis az igazságszolgáltatásba újonnan felveendők fizetését korábbi bérük alapján állapítják meg, és ez átlagosan a nők esetében kevesebb.

Egy tavaly ősszel megjelent európai jelentés szerint az unión belül csak Romániában rosszabb a nemek közötti egyenlőség helyzete, mint itthon. Ugyanezen a listán Hollandia a második helyen szerepel Svédország mögött.

„Több nő vállal munkát a szociális ágazatban, mint férfi, egyebek között jogászként, így kevesebbet is keresnek, mint azok, akik a versenyszférából lépnek át az igazságszolgáltatásba” – magyarázta Vegter. Hozzátette, a munkáltatók úgy gondolják, hogy ha nem kínálnak jobb bért egy jól fizető állásból jelentkezőnek, akkor nem lesz elég jelentkező igazságszolgáltatási állásokra. Nemrég egy 138 bíróból és bírójelöltből álló csoport nyilatkozatot adott ki, és ők is azzal érvelnek, hogy a jelenlegi bérezési rendszer alkotmányellenes, valamint az igazságszolgáltatásban rögzített bértáblára van szükség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!