Kiderült, milyen a nők helyzete itthon

A legfrissebb felmérések szerint az Európai Unión belül csupán Romániában rosszabb a nemek közötti egyenlőség helyzete, mint Magyarországon.

Először 2013-ban adta ki egyenlőségi indexét a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE), 2019 óta pedig évente publikál új jelentést a témában. A legfrissebb, 2023-as értékelésben sem szerepel jól Magyarország. Hazánk az EU tagállamainak ranglistáján az utolsó előtti helyen szerepel ugyanis. Az egyenlőségi index azt méri, hogy a nők lehetőségei az élet különböző területein mennyiben maradnak el a férfiak lehetőségeitől. Mivel utóbbit veszi 100-as értéknek, így a kérdés az, hogy a nők mutatója mennyivel alacsonyabb. Az EU összesített átlaga 70,2, míg a magyar adat ennél lényegesen alacsonyabb – mindössze 57,3. A sereghajtó Romániában a nemek közötti egyenlőség indexe 56,1.

Mint azt a Qubit írja elemző cikkében, az EIGE összesen hat mutatón keresztül állapítja meg az egyes tagállamok értékelését. Külön-külön szerezhetnek pontokat az országok annak tekintetében, hogy a nők és a férfiak lehetőségei között milyen mértékű különbségek mutatkoznak a...

  • a munkaerőpiacon,
  • az anyagi helyzetben,
  • a szabadidőben,
  • a tudásban,
  • a hatalomban
  • és az egészségben.

Magyarországnak idén az egészség kivételével minden mutatóban sikerült javítania az EIGE tavalyi jelentésében szereplő adatokhoz képest. Különösen szép előrelépés történt a munka és a szabadidő frontján, ahol 9, illetve 7 pontot javult a magyar nők helyzete. Ami miatt ez mégsem hozott magával érdemi felzárkózást az összesített rangsorban, az az, hogy a többi EU-átlag alatti országban, így például Bulgáriában, Cipruson, Görögországban, Olaszországban, Horvátországban, Litvániában, Máltán és Portugáliában még nagyobb mértékben javult a nők helyzete, mint itthon.

Az EIGE 2023-as rangsora a nemek közötti egyenlőség indexe alapján:

Ország Index
Svédország 82,2
Hollandia 77,9
Dánia 77,8
Spanyolország 76,4
Belgium 76,0
Franciaország 75,7
Luxemburg 74,7
Finnország 74,4
Írország 73,0
Ausztria 71,2
Németország 70,8
EU-átlag 70,2
Szlovénia 69,4
Olaszország 68,2
Málta 67,8
Portugália 67,4
Bulgária 65,1
Litvánia 64,1
Lengyelország 61,9
Lettország 61,5
Horvátország 60,7
Ciprus 60,7
Észtország 60,2
Szlovákia 59,2
Görögország 58,0
Csehország 57,9
MAGYARORSZÁG 57,3
Románia 56,1

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!