Megállíthatatlanul terjed a kanyaró

Tovább terjed a kanyaró Ukrajnában, már több százra nőtt a fertőzöttek száma országosan.

A kanyaró főként a gyermekeket érinti

Kovács Andrea, az MTI tudósítója arról számolt be, hogy Ukrajna egyre több régiójából jelentenek újabb kanyarós fertőzéseket , a délnyugati Csernyivci megyében már csaknem ötszáz esetet jegyeztek fel, a fővárosban, Kijevben csak az év eleje óta 87-en, többségükben kisgyermekek betegedtek meg a veszélyes vírustól - közölte hétfőn az UNIAN ukrán hírügynökség állami egészségügyi központok adataira hivatkozva.

Megállíthatatlanul terjed a kanyaró, kanyaró kanyarójárvány kanyaró elleni védőoltás fertőző betegségek védőoltás oltásellenesség Ukrajna
A kanyaró leginkább a gyermekeket és a fiatal érinti

A kanyaró fertőzés főként a gyermekeket és a fiatal, huszonéves felnőtteket érinti. A fővárosban megbetegedettek 46,5 százaléka 5-9 év közötti kisgyermek. A 87 fertőzött közül 44-en szorulnak kórházi ápolásra, közülük 31 gyermeket és egy felnőttet az intenzív osztályon ápolnak. Kijevben csak a múlt hétvége során húsz gyermek betegedett meg.

Újabb gyerek halt meg kanyaró miatt Romániában 2018. január 10-én számoltunk be róla, hogy kanyaróban halt meg Romániában egy 2 éves gyermek Suceava megyében, így a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma 38-ra emelkedett - közölték a román hatóságok. A közegészségügyi intézet már két nappal korábban jelezte a lehetséges újabb halálos áldozatot a kelet-romániai megyéből, de csak kedden erősítették meg hivatalosan, miután elvégezték a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat. A hatóságok közlése szerint a gyereket azért nem oltották be kanyaró ellen , mert ritka genetikai betegségben szenvedett.

A kanyaró számokban

A nyugat-ukrajnai Lviv megyében az év első két hetében már 75-en fordultak orvoshoz kanyaróra utaló tünetetekkel . Tavaly egész évben összesen 114 kanyarós megbetegedést regisztráltak a megyében, ebből 50-et decemberben. A szomszédos Ternopil megyében januárban 65-en betegedtek meg kanyaróban. Az ország déli részén lévő Mikolajiv megyében 14-en kapták el a kanyarót, emellett viszont 58 betegnél hepatitis A vírus okozta fertőző májgyulladást diagnosztizáltak.

Kijevben a kanyaró terjedése ellenére az iskolákban egyelőre zavartalanul folytatódik a tanítás. A nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk városban viszont karanténszünetet rendeltek el, az iskolák a hét végéig zárva lesznek. A városban az év eleje óta több mint harminc gyermek betegedett meg kanyaróban, a fele egyetlen nap alatt, múlt csütörtökön, emiatt döntött a városvezetés az iskolák bezárása mellett.

Tanítási szünet a kanyaró miatt

A dél-ukrajnai Odesszában is meghosszabbították az iskolákban a tanítási szünetet. Az egészségügyi minisztérium megyei laboratóriuma által közölt legfrissebb adatok szerint csak decemberben 196-an betegedtek meg kanyaróban, köztük 120 gyermek. A múlt pénteken feljegyzett adatok alapján aznap 87 személyt ápoltak kórházban kanyaró okozta fertőzés miatt, köztük 58 gyermeket. A megyei vezetés a múlt héten még azt közölte, hogy az egész megyében a tavaly egész év alatt összesen 122 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel. A központi laboratórium adatai alapján viszont csak a megyeszékhelyen, Odesszában tavaly összesen 744 megbetegedett személynél mutatták ki a kanyaró vírusát.

A védőoltások elmulasztása a fő ok A kanyarós megbetegedések száma Ukrajnában évek óta főként a déli megyékben magas. Az orvosok szerint a védőoltások elmulasztása a fő oka a magas lázzal, kiütésekkel jelentkező, több esetben súlyos, akár halálos szövődményeket is okozó, veszélyes betegség terjedésének. A dél-ukrajnai régióban csak tavaly a kanyaró elleni oltásra kijelölt életkorban csupán a gyermekek mintegy 90 százaléka kapta meg a védőoltást. Tavaly Odessza megyében öten haltak bele a betegségbe, köztük három gyermek, az idén eddig egy ötéves kisgyermek vesztette életét kanyarófertőzés következtében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!