Magyar oltóanyaggal látjuk el a világot

Tudta, hogy a világon minden negyedik csirkét magyar állatorvosok által fejlesztett, itthon gyártott vakcinákkal védenek meg?

A legfrissebb felmérések szerint a magyar háztartások által legkedveltebb húsfajta a baromfi, ezen belül is a csirkehús a legnépszerűbb. "Annak érdekében, hogy egészséges húst tudjunk fogyasztani, nagy hangsúlyt kell fektetni az állati megbetegedések megelőzésére, amelyben kulcsfontosságú szerepet kapnak az oltóanyagok és a nemzetközi szinten kiemelkedő eredményeket elérő magyar állatorvos kutatók" – mondta Máté László, a legnagyobb hazai oltóanyaggyártó cég, a Ceva zónaigazgatója.

"Büszkék lehetünk a hazai oltóanyag-termelésre , amely 100 éves gazdag múltra tekint vissza. A legnagyszerűbb kutatóink olyan kiemelkedő eredményeket értek el, hogy számos állatbetegséget róluk neveztek el. Van olyan, az egész világon elterjedt fertőző betegség, amely ellen minden negyedik csirkét Magyarországon fejlesztett és gyártott vakcinával védenek meg" - tette hozzá Máté László.

Több mint százan dolgoznak a legnagyobb hazai oltóanyaggyártással foglalkozó vállaltat, a Ceva kutatás-fejlesztési részlegén. Az oltóanyagokat Magyarországról juttatják el a világ minden tájára, ezáltal magyar vakcinákat használnak Kínától, Dél-Afrikán keresztül Nyugat-Európáig világszerte. Érdekesség, hogy magyar szakemberek közreműködnek a vállalatcsoport Brazíliában és Kínában megvalósuló termelőegységeinek létrehozásában, illetve modernizálásában is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!