Koronavírus: kiderült, mi okozza a tüneteket

A koronavírus rejtélyes tüneteinek a hátterében egész más folyamatok húzódhatnak, mint azt korábban gondoltuk.

A koronavírus járványos terjedése óta különös tünetek egész sorát jegyezték fel a betegséget kezelő orvosok. A légzőszervi panaszok mellett egyesek mellkasi fájdalomról és izomfájdalomakról, míg mások a szaglás és ízlelés elvesztéséről számoltak be, illetve sok betegnél súlyos szívproblémák alakulnak ki szövődményként, amely a betegek egy részénél végzetesnek bizonyult. Hogy pontosan milyen folyamatok állhatnak az efféle tünetek mögött, az eddig nem volt egyértelműen tisztázott. Az Egyesült Államokban működő Oak Ridge Nemzeti Laboratórium egyik szuperszámítógépe azonban érdekes folyamatokra hívta fel a figyelmet, amely a kutatókat is közelebb hozta a betegség megértéséhez.

Koronavírus: meglepő módon károsítja a szívet Egy ideje nyílt titok, hogy a kezdetben légúti betegségnek tartott COVID-19 a legkülönfélébb szerveket, köztük a szívet is megtámadhatja. Boncolási eredmények kimutatták, hogy a kór egészen máshogyan károsítja a szívet, mint azt korábban feltételezték. Kattintson a részletekért!

Mégsem a citokin-vihar a kulcs?

A The Scientist című lapban is közzétett cikk arról ír, hogy a Summit nevű számítógép - amely a legnagyobb számítási kapacitással bíró gépek egyike a világon - nagyjából egyhetes munkával közel két és fél milliárd genetikai kombináció elemzését végezte el. Ezek eredményeit felhasználva a kutatók a koronavírus szervezetre gyakorolt hatásait szerették volna tisztábban látni.

A súlyos tünetek kialakulása mögött eddig a citokin-viharnak hívott jelenséget gondolták a szakemberek. Hogy a kórokozókat visszaszorítsa, az immunrendszer aktiválódik és az érintett területen gyulladásokat hoz létre. Szélsőséges esetben azonban ez a gyulladás olyan mértékűvé válik, amely már több kárt okoz a szervezetben, mint amennyi hasznot hajt. Az erek ilyenkor kitágulnak, hogy a védekező sejtek gyorsabban elérhessenek a fertőzés helyére, a tüdő azonban ennek hatására megtelhet folyadékkal és életveszélyes állapotot eredményezhet. A szervezet e káros túlreagálását nevezzük citokin-viharoknak, hatása pedig nem csak a tüdőt, de más szerveket is érintheti.

A tünetek mögött egész más folyamatok húzódhatnak. Fotó: Getty Images
A tünetek mögött egész más folyamatok húzódhatnak, mint azt eddig hitték. Fotó: Getty Images

A szuperszámítógép adatai azonban a bradikinin rendszerek pályáiban is mutattak eltérést. A bradikinin egy olyan peptid, amelynek a vérnyomás szabályozásában és a gyulladások kialakulásában is szerepe van. Hogyha felszaporodik a szervezetünkben, az a citokin-viharhoz hasonló folyamatot indít el: az erek kitágulnak, nő az érfalak áteresztőképessége és folyadék kezd belőle szivárogni testszerte. Emiatt megnőhet a nyomás, ami a fejben szédülést és fejfájást eredményez, de ronthatja a szaglóképességet is, illetve a tüdőben lévő léghólyagocskákat is károsítja.

Ez a felismerés a koronavírus számos tünetét megmagyarázhatja és új kezelési módok előtt nyithatja meg az utat. A kutatást vezető Daniel Jacobson szerint a tünetek valószínűleg nem is a citokin-vihar, sokkal inkább a bradikinin-vihar következményei - írja az Elemental . Ez azért lehet jó hír, mert a bradikinin szinten tartásához már vannak kifejlesztve gyógyszerek. A kutatók most ezekkel a készítményekkel próbálják javítani a koronavírusos betegek állapotát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!