Járványügyi szakértő: koronavírus-járvány van Magyarországon

Elindult a légúti fertőzések szezonja, amelyet jelenleg a Covid-19 határoz meg – hívta fel a figyelmet Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója.

A szakember az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy miközben nagyon sok olyan fertőző betegség fordul elő Magyarországon, amely a tudomány állása szerint jó hatékonysággal megelőzhető lenne, addig „ölbe tett kézzel nézzük, hogy mi zajlik”. Kifejtette, nagy probléma, hogy csökkent az oltóanyagok hozzáférhetősége, így például a Covid-19 ellen már nincs is védőoltás az országban, miközben járvány van, külföldön pedig nem is tétlenkednek a veszélyeztetett csoportok beoltása terén. Emellett a lakosság hozzáállását is kifogásolta: „gyakran hallom azt, hogy ezek a járványok lezajlanak, úgysem tudjuk megelőzni ezeket. Ebben kellene egy kicsit képezni, edukálni az embereket, hogy igenis megelőzhetők a fertőző betegségek, azoknak egy nagy része, és mindenki aktívan tehet azért, hogy megvédje magát és a családját. Viszont ha nem teszünk semmit, akkor ezek a fertőző betegségek járványokat okoznak, amelyek végül is szenvedéssel, munkából való kieséssel, sőt emberéletek elvesztésével járnak.”

Az aktuális járványügyi helyzetről szólva elmondta, hogy a fertőző légúti megbetegedések szezonja már elkezdődött, és azt jelenleg az új koronavírus (SARS-CoV-2) határozza meg. Már az előző két évben is látható volt az a trend, amely idén is megmutatkozik, hogy a koronavírus-járvány a nyár végén, augusztus-szeptember környékén beindul. Így tehát a koronavírus és az influenza nem egyszerre jelentkezik – utóbbi majd várhatóan csak a jövő év elején kezd nagy számban terjedni. „A kutatóhálózatunkban a légúti minták több mint a fele SARS-CoV-2 pozitív, amelyeket légúti tünetekkel orvoshoz fordulóktól vesznek, de a kórházakban is egyre nagyobb számban látunk súlyos lefolyású megbetegedéseket. SARS-CoV-2-járvány van Magyarországon, és a Covid-19-megbetegedések magas száma ebből adódik. Influenzacirkuláció szinte nincs is” – árulta el Oroszi. „Most a SARS-CoV-2 ellen kellene védekezni védőoltással, ami viszont, sajnos, nem elérhető” – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy immár a koronavírus XEC variánsa a domináns. Erre az a jellemző, hogy nagyon fertőzőképes, gyorsan terjed, ráadásul képes a korábban kialakult immunvédettséget is megkerülni, kicselezni. „Aki a legfrissebb összetételű vakcinát kapta – sajnos tavaly Magyarországon nagyon kevés ember kapta meg ezt a vakcinát –, annak lehet védettsége, de nem is ez számít igazából, hanem az, hogy mennyi idő telt el a legutolsó vakcinációtól. Aki hat hónapon túl kapta az előző vakcinát, de még inkább, ha egy éven túl, akkor már nem számíthat védettségre” – figyelmeztetett a szakember. Hozzátette, komoly árat fizet azért a népesség, hogy vakcinák helyett természetes átfertőződéssel szerzünk védettséget. Súlyos lefolyású megbetegedések most is előfordulnak, még ha nem is olyan magas arányban, mint a pandémia kezdetén. „A védőoltáson kívül, amit továbbra is a legjobb módszernek tartunk, a maszkhasználat, amely valóban bizonyítottan és jelentősen csökkenti a Covid-19 kockázatát” – húzta alá a szakértő.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!