Covid-19: ezek voltak a legfurcsább tünetek

A legtöbb embernél nagyjából ugyanazok a tünetek jelentkeztek a Covid-19 fertőzés hatására, egyes fertőzöttek ugyanakkor meglepő panaszokról számoltak be. Ebből gyűjtöttünk össze néhányat.

Magas láz, gyengeség, köhögés, rekedtség - a Covid-19 a legtöbb embernél a felsorolt tüneteket váltja ki, és jó esetben némi pihenést követően, szövődmények nélkül fel is gyógyulnak. Bizonyos orvosi beszámolók azonban eltérő, meglepő tüneteket említenek, amelyek kapcsán kevés embernek jutna eszébe a koronavírus. Cikkünkben ezeket gyűjtöttük össze. 

Covid-19: meglepő tünetekről is beszámoltak

Jelenleg a Covid-19 új, XEC nevű variánsa terjed világszerte, így Magyarországon is, ami az omikron variáns két alváltozatának egyesüléséből jött létre. Az Egyesült Államok járványügyi hivatala, a CDC szerint az XEC variáns tünetei nagyrészt hasonlóak a koronavírus korábbi variánsainál tapasztalt panaszokkal, a fent felsoroltak mellett tompuló szaglásról, fejfájásról és gyomorproblémákról számolnak be sokan.

Meglepő tüneteket is kiváltott egyeseknél a Covid-19. Fotó: Getty Images
Meglepő tüneteket is kiváltott egyeseknél a Covid-19. Fotó: Getty Images

A Mayo Clinic cikke szerint ugyanakkor ritkább esetben meglepő bőrtünetek is árulkodhatnak a fertőzésről. Ezek lehetnek kiütések vagy elszíneződött és duzzadt területek. A kiütések gyakran a karokon, lábakon vagy a törzsön jelennek meg. Egy részük a koronavírus többi tünetével párhozamosan jelentkezik, míg másikak hetekkel, vagy akár hónapokkal azt követően, hogy az érintett már gyógyultnak érzi magát. Másoknál, általában tinédzsereknél vagy fiatal felnőtteknél előfordulhat, hogy a kezek vagy lábak ujjainak bőre megduzzad és sötétedik. Ezeket a fagysérülésre emlékeztető tüneteket „COVID-lábujjaknak” is nevezik.

A Nebraska Medicine oldalán korábban megjelent cikk más, meglepő Covid-19 tünetet is bemutatott. A feljegyzések szerint egyesek az alábbi panaszokról számoltak be:

  • Agyköd: a Covid-19-ből felépült emberek egy része zavartságról, koncentrálási nehézségekről számolt be. Az úgynevezett agyköd valószínűleg szervezet immunválaszára vagy az idegrendszerben kialakuló gyulladásokra vezethető vissza.
  • Rekedtség: beszédproblémák vagy nyelési nehézségek léphetnek fel, ha a hangszálak idegei irritáltak.
  • Vörös szemek: egyeseknél a szem irritáció okozott hosszabb ideig gondot, ami szintén gyulladásos panaszokra vezethető vissza.
  • Hajhullás: általában hónapokkal a fertőzés után számoltak be egykori betegek jelentős hajvesztésről. Efféle panasz egyébként több olyan fertőzést is kísérhet, amelynek egyik tüneteként magas láz jelentkezik. A hajhullás valószínűleg azért következik be, mert a fertőzés során a szőrtüszők túlzottan stimulálódnak, illetve az immunrendszer gyengülése és a tápanyaghiány is erősítheti a folyamatot. Általában három-hat hónap elteltével a hajhullás mértéke is csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!